Jó itt élni! Jó legyen itt élni! Ezt kívánja elérni Vésztő Város polgármestere Molnár Sándor, aki azon dolgozik fáradhatatlanul, hogy a településen élőknek minél jobb életkörülményeket alakítson ki, valamint jobb feltételeket tudjon nyújtani a helyi gazdálkodók, vállalkozók számára. Az elmúlt években közel 7 milliárd Forintot sikerült a településnek nyernie a különböző pályázatokon. A jelenleg is zajló és a lezárult beruházásokról, fejlesztésekről, a település sorsáról, a kitörési lehetőségekről és a személyes tervekről beszélgettünk a polgármester úrral Fogadóóra című magazinműsorunkban.
Határozottság. Ez jellemzi leginkább Valánszki Róbertet, Dévaványa Város polgármesterét, aki konkrét elképzelésekkel vágott neki a 2019-es évnek is. A fiatal apuka, erős, fejlődő és élhető települést szeretne kialakítani mindenki számára Dévaványán. Fogadóóra című magazinműsorunkban a 2019-es költségvetésről, az elmúlt évről, az önkormányzatot érintő változásokról, a megnyert pályázatokról, a várható beruházásokról és a személyes tervekről beszélgettünk a város első emberével.
Hatodik alkalommal került megrendezésre a Megye futás 2019-ben, melyben Tóth László, békéscsabai futónagykövet az egészséges életmódra, sportolásra, a futás örömének átélésére buzdítja a lakosokat Békés megye minden egyes településén.
Kiss Józsefre, egykori vésztői pedagógusra, tornatanárra emlékeztek meg 2019. április 6-án Vésztőn az asztalitenisz szerelmesei. A tornatanár úr kezei közül került ki Balogh Ilona, egykori vésztői Európa bajnok asztaliteniszező nő.
Vésztőn járt Dr. Kovács József, a Békés megyei 03-as számú választókerület országgyűlési képviselője, aki aláírásával támogatja és aláírásokat gyűjt Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos programjának elfogadásához.
Első alkalommal került megrendezésre 2019. április 02-án a “Sétálj velünk kék lufival!” című esemény, amely méltó módon emlékezik meg autisták világnapjáról. Az eseményt a Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület rendezte meg, közös összefogással a Vésztő Városi Önkormányzattal.
A védőnő a házi gyermekorvos munkatársa. A védőnő a terhesgondozás keretében életviteli tanácsokat ad, válaszol a kismama minden kérdésére és igyekszik felkészíti őt a szülésre és a baba fogadására. Ő az első, aki a hazaadást követő napokban elsőként meglátogatja a családot, hogy segítséget adjon a kismamának.Manapság már sokkal komolyabban veszik a családok a védőnői feladatokat, valamint szoros együttműködések alakulnak ki a védőnővel, hogy ha bármi baj van a gyerekkel, azonnali segítséget vagy tanácsot kapjanak tőlük. Ez alkalommal a védőnői munkáról, a konkrét feladatokról, a családokhoz való hazaengedésről és annak körülményeiről, valamint a várandós gondozásról beszélgettünk Lőrincz Évával, a Vésztői Védőnői Hálózat munkatársával.
Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Bartók hetet, amely 2019. március 25-től egészen 2019. március 29-ig tartott Vésztőn.Az öt napos rendezvény a Sinka István Művelődési Központ, Városi Könyvtár és Népfőiskola; a Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Vésztői Négyszínvirág Óvoda és Bölcsőde szervezésében valósult meg.
“Humán közszolgáltatások fejlesztése Vésztőn és a környező településeken” címmel nyert támogatást Vésztő városa az EFOP-1.5.3-16 számú pályázaton. A pályázat keretében a vésztői lakosok ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt a Sarkadi Járóbeteg Szakellátó Központban, ezáltal csökkennek a területi különbségek a humán minőségi közszolgáltatások tekintetében és elindul a társadalmi felzárkózás folyamata is.
Tizenegyedik alkalommal került megrendezésre 2019. március 28-án a Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Sinka István Művelődési Központ szervezésében a XI. Bartók Béla Területi Népdaléneklő Verseny. A versenyt az EFOP 3.7.3-as pályázat is támogatja. 2008-ban a Bartók Béla Nevelési Központ megalakulásakor, Pálfi Katalin tanárnő indította el a népdaléneklő versenyt hagyományőrzés céljából.