Régóta várt munkafolyamatok kezdődtek el szeptember 2-án Vésztőn, hiszen a Békési és a Wesselényi utcákon cementes hideg remix eljárással, egy megerősített útalappal új aszfaltréteget kapnak a kerékpárutak több mint két kilométeres szakaszon, valamint megújul a Kertmegi utca is.
Jó itt élni! Jó legyen itt élni! Ezt kívánja elérni Vésztő Város polgármestere Molnár Sándor, aki azon dolgozik fáradhatatlanul, hogy a településen élőknek minél jobb életkörülményeket alakítson ki, valamint jobb feltételeket tudjon nyújtani a helyi gazdálkodók, vállalkozók számára. Az elmúlt években közel 7 milliárd Forintot sikerült a településnek nyernie a különböző pályázatokon. A jelenleg is zajló és a lezárult beruházásokról, fejlesztésekről, a település sorsáról, a kitörési lehetőségekről és a személyes tervekről beszélgettünk a polgármester úrral Fogadóóra című magazinműsorunkban.