Hatalmas sikerrel zárult az idei Boszorkányfesztivál Szeghalmon!

Újra nagy sikerrel zárult a szeghalmi Boszorkányfesztivál, amelyet a város tizennegyedik alkalommal rendezett meg 2019. augusztus első hétvégéjén. A rendezvénynek a Szabadság tér biztosított egyedi hangulatú és díszítésű helyszínt, ahol minden korosztály megtalálhatta a maga számára megfelelő kikapcsolódást.  

Read more

Az első vésztői Fotó-Videó Tábor

2019. július 22-től egészen 26-ig zajlott Vésztőn a Színjátszó/Fotó-Videó Tábor, amely az EFOP-3.9.2-es pályázat keretében valósult meg. A tábor megtartásában mi is aktívan részt vettünk, hiszen nálunk “tanult” tizenhét kisgyermek, akik komolyan érdeklődnek a videózás és a fotózás iránt. Főhadiszállásunk a Sinka István Művelődési Központ volt, ahol okosodtunk, írtunk, játszottunk és dolgoztunk. Az oktatás szervezésénél és megtartásánál az volt a célunk, hogy a gyerekek számára hasznos információkat nyújtsunk a média mögöttes világáról, valamint élményekben gazdag kikapcsolódást biztosítsunk a nyári szünetükben. 

Read more

Rocklegendák és táncdalénekesek koncertjei váltották egymást a XIX. Dévaványai Városnapokon

Igazán színes, szórakoztató közönségkedvencekkel várták a kilátogató vendégeket a szervezők a XIX. Dévaványai Városnapokon. A három napos rendezvény 2019. július 12-én rajtolt el. Egy városnap sem városnap vidámpark, finom ételek, italok, sütemények, popcorn, hideg sör, hamburger, forgó, és vattacukor nélkül. Ezenkívül sok érdekesség és önfeledt jókedv várta a település lakosságát!

Read more

Tűzviharként tombolt Vésztő a 2019-es Városnapokon!

Minden év július első hétvégéjén hatalmas színpad, kivetítők, vidámpark, szórakozás, buli és jókedv várja Vésztő lakosságát és a kilátogató vendégeket a Vésztői Városnapokon. Ezúttal a település a születésnapját ünnepelte, hiszen tizennyolc éve lett város Vésztő!  

Read more

VÉSZTŐ VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK FŐBB NAPIRENDI PONTJAIRÓL VALÓ BESZÁMOLÓ (2019.06.26)

A júniusi képviselő-testületi ülésen a képviselők elégedetlenségüket fejezték ki a Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény munkájával kapcsolatosan; pályázatok benyújtásáról döntöttek; a közmunkaprogram is terítéken volt, valamint a helyben működő aktív sportegyesületek beszámolóit véleményezték és fogadták el.  

Read more

Kelet-Magyarország első Alma Referenciapatikája Vésztőn – A prevenció kapja a legnagyobb hangsúlyt a Magyar Korona Patikában

Ha hiszünk a mondásnak, akkor tudjuk, hogy „Minden nap egy alma, az orvost távol tartja”. Az egészséges életmódra nevelésre, a prevencióra fordít ezentúl nagyobb hangsúlyt elsőként a Magyar Korona Patika. Ezen komplex, megújult szolgáltatásbővítést ünnepélyes keretek között adták át 2019. június 21-én a keleti régióban az első Alma Referenciapatikában, amely Vésztőn található.  

Read more

Magyari Barna költő-író az életéről és munkásságáról beszélt Okányban

Magyari Barna költő-újságíró előadását hallgathatták meg az érdeklődők az Okány Községi Könyvtárban 2019. június 20-án a délutáni órákban. Habár az időjárás nem volt kedvező, ez mégsem szegte kedvét az irodalomszerető közönségnek, hogy részt vegyenek az előadáson, “felolvasó estén”. A rendkívüli kíváncsisággal és eszméletlenül nagy lexikális tudással megáldott előadó, akár lehetne egy modernkori pikareszk regény főhőse, hiszen életútját egyszerre nevezhetnénk a hallottak alapján viccesnek és egyben szomorúnak is. 

Read more

A Fekete bojtárra emlékezett Vésztő – Emléktáblát avattak a költő egykori házánál

2019. június 17-én Sinka István halálának 50. évfordulója alkalmából a költő vésztői házánál ünnepélyes keretek között Sinka István Emléktáblát avattak. Az emléktábla avatáson többek között részt vett Molnár Sándor Vésztő város polgármestere; Dr. Medvigy Endre irodalomtörténész; Csősz Ferenc a Sinka István Művelődési Központ igazgatója, Sinkáné Egyed Margit és sok irodalomszerető, érdeklődő lakos.

Read more

Vésztői ökölvívó fiatalemberek a gyulai Küzdelmek Napján – Remekeltek a ringben a vésztőiek

A Békés Megyei Kempo Sportegyesület szervezésében 2019. június 15-én rendezték meg Gyulán a Várkertben a Küzdelem Napját. A sportrendezvényen részt vett a Surman Boxing Team is, köztük Tóth Szilárd, Balog Dániel és Lázár György. A vésztői ökölvívó fiatalemberek remekeltek a ringben. 

Read more