Rocklegendák és táncdalénekesek koncertjei váltották egymást a XIX. Dévaványai Városnapokon

Igazán színes, szórakoztató közönségkedvencekkel várták a kilátogató vendégeket a szervezők a XIX. Dévaványai Városnapokon. A három napos rendezvény 2019. július 12-én rajtolt el. Egy városnap sem városnap vidámpark, finom ételek, italok, sütemények, popcorn, hideg sör, hamburger, forgó, és vattacukor nélkül. Ezenkívül sok érdekesség és önfeledt jókedv várta a település lakosságát!

A pénteki napon a rock szerelmeseinek kedveztek, hiszen igazi nagyágyúkkal, rock legendákkal találkozhattunk. Itt volt Nagy Feró és a Beatrice, a Republic és a szeghalmi rockbanda, a Mudfield is. A hangulatos helyszínen, a templom “tövében” az együttesek egymás után csaptak a húrok közé a délutáni óráktól kezdve egészen éjfélig. A közönséget nemcsak fiatalok alkották, hanem nagyrészt a Republik és a Beatrice zenekarral egyidős korosztály élvezte újraélt ifjúságát. A színpadi látványelemekkel tarkított előadásokat a nézők imádták és egy emberként énekelték a zenekarok dalait!  

Nagy Feró

A második nap a popkultúráé volt. A színpadon délután a No Sugar zenekara adott igazán remekpop/rock koncertet, majd Horváth Tamás és zenekara mozgatta meg a kicsiket és a nagyokat a fergeteges hangulatú koncertjével! Az est főszereplője Péterfy Bori és a Love Band zenekara volt, akik bár kissé elvontnak tűnhettek az idősebb korosztály előtt, mégis felrobbantották a színpadot a közel kétórás előadásukkal! A fenomenális koncertek után a retró korszakát idéztük vissza az Ufo slágereivel, majd Josh is a színpadra állt. A fiatalok kedvence Hrflow is remek hangulatot varázsolt. Természetesen az utcabál sem maradhatott el, melyre a talpalávalót hajnal ötig D Session, Dj. Hlásznyik és Mikov & Felix Schuster szolgáltatta.  

Horváth Tamás és zenekara

A záró, harmadik nap volt a főesemény a XIX. Dévaványai Városnapokon, hiszen egymást érték utol nemcsak a hazánkban, hanem nemzetközi szinten is elismert énekeseink, együtteseink. A délutánt tette tökéletesen pompássá magyar és cigány nótáival Szalai Antal és zenekara, akik mellett a méltán híres, Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, Emberi Hang Életműdíjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével és SZOT-díjjal is büszkélkedő Madarász Katalin, valamint Fehér Eszter, Farkas Rozika, Szabó Sándor és Petróczki Csaba magyar nóta énekesek fantasztikus előadása. 

Madarász Katalin

A kora délután egyik legvártabb fellépője a Korda házaspár volt. Korda György és Balázs Klári nagyszerű hangulatot és boldogságot varázsolt a nézők arcára! Az eMeRTon díjas, Szenes Iván-életmű díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és még sok más díjjal büszkélkedő táncdalénekes Korda György és felesége Balázs Klári elképesztő hangulatot varázsolt imádott dalaival!  

Balázs Klári és Korda György

Az Abrakazabra zenekara már visszatérő fellépő Dévaványán, amely ezúttal három neves hazai művészt kísért a színpadon. Elsőként Szerelmes szívekkel és igazi Tinédzser lamourral tért vissza Dévaványára Szandi, majd Keresztes Ildikó egetrengető hangjával mozgatta meg a nézőközönséget, végül Vastag Csaba a nézők között énekelt egy hatalmasat! 

Az est fénypontja és egyben utolsó fellépője a világhírű Neoton Família sztárjai voltak, akik vérprofi produkcióval bűvöltek el mindenkit! A nézők táncoltak, énekeltek, tapsoltak, örültek és rengeteget mosolyogtak!  

Csepregi Éva

Frenetikus hangulattal záródott az idei évben a városnap, de ne csüggedjen senki, hiszen a város vezetése jövőre is ugyan ilyen szuper bulisorozatot kínál kedves lakosainak és az idelátogató vendégeknek! 

További képeket Facebook oldalunkon találnak!

Videónkat az alábbi link alatt tekinthetik meg!