Közösségi együttműködést erősítő rendezvénysorozat várta a lakosokat Vésztőn, 2019. november 30-án a Sinka István Művelődési Központban. Az egész napos rendezvényen pénzügyi alapismereteket sajátíthattunk el a Magyar Nemzeti Bank munkatársa által, egészségügyi szűréseken vehettünk részt, valamint adományokat is adhattunk a rászorulók megsegítésére! 

Az EFOP-1.6.3-as pályázat által megvalósult programsorozatot a Békés Megyei Önkormányzat koordinálja. A rendezvény célja, hogy egyfajta szemléletmódváltást adjon a látogatóknak, valamint a kölcsönös, megértő társadalmat és az elfogadást erősítse. Fontos, hogy a település kulturális értékeinek, hagyományainak bemutatására is sor kerüljön a partneri civil szervezetek, intézmények és az önkormányzat által. Mindezek mellett kiemelt szerepet kap az egészségfejlesztés és a helyi közösség identitástudatának erősítése, valamint a helyi összefogás ösztönzése. 

A projekt keretében színvonalas bemutatót tartott a Vésztői Mazsorett Együttes, majd egy igazán szórakoztató példán keresztül pénzügyi alapismereteket sajátíthattunk el, és a hitelkedvezményekről és feltételekről tájékozódhattunk. Az internetezés rejtelmeibe és veszélyeibe vezette be a hallgatókat Vér Ferenc informatikus. A “Közös ízeink” elnevezésű program keretén belül, Ficz Gyula feleségének Mariannak köszönhetően kóstolhattunk meg egy igazi roma tyúkos káposztát, amelynek nemcsak az illata, hanem az íze is mennyei volt!  

A kitörési lehetőségekről és az elfogadásról hallgathattunk meg egy igazán érdekes beszélgetést Sztojka Edinával hospice ápolónővel, aki a 2019-es év Aranypánt díj győztese. 

Az egész napos rendezvényen a Magyar Vöröskereszt Szeghalmi Területi Szervezetének koordinálásával adománygyűjtést tartottak, hogy a karácsonyi időszak előtt Vésztőn, a szegény sorban élő családoknak tudjanak segíteni akár tartós élelmiszerrel, akár ruhaneművel. Szerencsére nagyon sok felajánlás érkezett és hamarosan a segítők által kiosztásra kerülnek az adományok a rászorulók számára. 

Természetesen a kicsik is jól érezhették magukat, hiszen népi játékok és kézműveskedés várta őket. Közös érték az egészség címmel tartott a Békés Megyei Kormányhivatal szervezésében a felnőttek számára egészségügyi szűréseket. Ilyen szűrés volt a vérnyomás, vércukorszint és a testzsír mérése, de életmód változtatással kapcsolatos tanácsokat is kaphattak az aktívan résztvevők, ezek mellett egy rendkívül csúnya, de mégis élethű babán mutatták be a betegségek és a káros szenvedélyek által kiváltott elváltozásokat a testünkön. 

A Vésztőn megvalósult rendezvény nyolc partner együttműködésének szövetségeként jött létre, valamint a helyben megvalósuló “Helyi identitás és kohézió erősítése Vésztőn és környékén” elnevezésű projekt támogatásában, amelynek célja, hogy a társadalmi felzárkózás mellett a közösségi munka és a közösségi aktivitás növekedjen a településen. 

Bővebb információkat hamarosan megtudhatnak a videónkból! 

A Bartók Béla Vésztői Népdalkör tizenkettedik alkalommal rendezte meg Vésztői Népdal, Katonadal fesztiválját és Vass Lajos Szakmai Napját a Sinka István Művelődési Központban 2019. október 26-án.

A versenyt egy szakmai bemutatkozás, előadás és kiállítás előzte meg október 25-én. Az első Katonadal fesztivált 2008-ban rendezték meg, majd mindezt sok változás, megújulás követte.  A rendezvényre az egész országból huszonkilencen jelentkeztek, akik egyénileg és csapatokban is megmérettetik tehetségüket a neves zsűri előtt. A versenyzők többek között Szabadegyházáról, Esztergomból, Dunaújvárosból, Komádiból, Csökmőről, Budaörsről, Békéscsabáról, Mezőberényből, Püspökladányból, Biharugráról, Gyuláról, Esztárról és természetesen Vésztőről is.  

Az I. Vésztői Népdal és 1848-as Katonadal Fesztivál megálmodója Sipos András, Szabó Irma és Kerekes Mihály volt. A versenyen résztvevőket Budai Ilona, a Nemzet Művésze, Kossuth és Magyar Örökség díjas népdalénekes; Kocsis Ádám segédlelkész és Nauner-Agárdi Éva népzenetanár, Etnográfus, a Népművészet Ifjú Mestere zsűrizték és értékelték . A rendezvény háziasszonya Csüllögné Petes Ilona volt.  

A versenyen résztvevőket a délután folyamán arany, bronz és ezüst minősítésekkel díjazták, valamint értékes ajándéktárgyakkal jutalmazták. Karakas Anikó polgármester asszony megköszönte mindenkinek a színvonalas előadást, továbbá biztosította a szervezőket és a versenyzőket arról, hogy jövőre is lesz Vésztői Népdal és Katonadal fesztivál.

További képeket Facebook oldalunkon találnak!

Mi sem szolgálhatott drámai, ám mégis a legjobb helyszínének – Fogadóóra című magazinműsorunk forgatásához-, mint a Sinka István Művelődési Központ színházterme, ahol Molnár Sándor polgármestert kérdeztük. Kérdeztük, mert aktuális, mert fontos és mert közérdekű. A polgármester örömmel fogadta el felkérésünket, és nyíltan, őszintén beszélt nemcsak a megvalósult és készülő-futó beruházásokról, hanem a várost gyengítő problémákról is.  

Értékelésében kifejtette, hogy az elmúlt öt évben folyamatosan azon dolgozott a kollégáival együtt, hogy Vésztő még élhetőbb legyen. Ezért, az elmúlt esztendőkben rengeteg pályázatot nyújtottak be, hogy a településen növekedjen a bölcsődei férőhelyek száma, kulturálisan erősödjön a város, a régi felújításra váró épületek elnyerjék méltó kinézetüket és funkciójukat, valamint gazdaságilag is fejlődjön a település. Mindehhez viszont rengeteg idő kell. Továbbá arról kérdeztük a polgármestert, hogy miként tudja az önkormányzat előre mozdítani a külterületi városrészek szerepének növelését, a kerékpártárolók építésének bővítését, a városi tehetséggondozást, a turizmus fellendítését és mindent, ami a várost előre viszi!   

“Sokan azt mondják, hogy nem történt semmi Vésztőn. Történtek olyan beruházások, amelyek már olyan fázisban voltak, hogy az engedélyes tervek megvoltak – például a Bagolyvár esete ilyen. Ott nem kellett megvárni az előkészítési szakaszokat, hanem a pályázat nyertességétől kezdve gyakorlatilag a közbeszerzéssel indítható volt a pályázat is. Mára, gyakorlatilag az átadás előtti napokat éljük. Nyilván vannak bonyolultabb pályázatok is. Ilyen az uszoda, sportcsarnok épülete, amikor még a telekalakítást, régészeti feltárásokat és egyéb előkészítő folyamatokat is el kellett végezni – helyi építési szabályzat módosítását – és nagyon sok olyan feladatot, amelyek rendkívül időigényesek és nem látványosak. Azt gondolom, Vésztő ebből a szempontból nagyon eredményesen szerepelt, hiszen ezekből a nagy beruházásokból a megyei települések közül is kimagaslott az elnyert forrásaink összege.” 

A polgármester kifejtette, hogy minden ciklus elején a képviselő-testület elfogad egy gazdaságfejlesztési programot, amelyet az öt éves választási időszakban el szeretnének érni. Vésztőn egy 112 pontból álló, elsőbbséget élvező feladatlistát állítottak össze, amelyet 90%-os teljesítéssel, 101 pontban meg is tudtak valósítani.  

“2015-ben az akkori becsült költsége ennek a kívánságlistának az 6,8 milliárd Forint volt. Most készült el a ciklusprogram értékelő. 112 kívánságpontból 101-et tudtunk teljesíteni, ami több mint 90%-os teljesítés. Az így elnyert vagy közvetve meglevő forrás majdnem eléri a 8 milliárd Forintot. Túlteljesítettük költségvetésileg, és ebben nincsenek benne a közvetetten a településre érkező források, amit civil szervezetek vagy vállalkozások nyertek el. Ez még további 4,5-5 milliárd Forintot jelent. Ebben az önkormányzati ciklusban Vésztőn a pályázati forrásokból megvalósuló beruházások összértéke megközelíti a 15 milliárd Forintot, ami azt gondolom, hogy nagyon kevés településnek adatik meg!” 

A település első embere arról is beszélt, hogy az önkormányzat az EFOP pályázat által 200 millió forint értékben Esély-Otthonokat épít tizenkét szerencsés fiatal számára, akik a településen kívánnak letelepedni és dolgozni. Ezzel párhuzamosan benyújtottak egy pályázatot, amely által öt darab szociális bérlakást kívánnak elkészíteni a közeljövőben, ezzel is segítve azokon a személyeken, családokon, akik lakhatási problémákkal küzdenek akár átmenetileg is.

Videó az alábbi link alatt!

2019. július 22-től egészen 26-ig zajlott Vésztőn a Színjátszó/Fotó-Videó Tábor, amely az EFOP-3.9.2-es pályázat keretében valósult meg. A tábor megtartásában mi is aktívan részt vettünk, hiszen nálunk “tanult” tizenhét kisgyermek, akik komolyan érdeklődnek a videózás és a fotózás iránt. Főhadiszállásunk a Sinka István Művelődési Központ volt, ahol okosodtunk, írtunk, játszottunk és dolgoztunk. Az oktatás szervezésénél és megtartásánál az volt a célunk, hogy a gyerekek számára hasznos információkat nyújtsunk a média mögöttes világáról, valamint élményekben gazdag kikapcsolódást biztosítsunk a nyári szünetükben.  Read more

Minden év július első hétvégéjén hatalmas színpad, kivetítők, vidámpark, szórakozás, buli és jókedv várja Vésztő lakosságát és a kilátogató vendégeket a Vésztői Városnapokon. Ezúttal a település a születésnapját ünnepelte, hiszen tizennyolc éve lett város Vésztő!   Read more

A család miatt gyakran a saját boldogságunkat is feladjuk, mégis a legtöbben mind arra vágyunk, hogy boldog, egészséges családban éljünk! Ha ez az álom valóra válik és sikerül saját családot 15alapítanunk, utána egy életen át azért fogunk dolgozni, hogy olyan legyen a családunk, ahol mindig hazavárnak minket és jó érzéssel tölt el, hogy hazamegyünk! Jó esetben ez így is történik. De vannak élethelyzetek, amik az egész család életét tönkre tehetik.   Read more

A mesék végén a herceg megérkezik fehér lován, megmenti szíve királynőjét, ezután hetedhét országra szóló lakodalmat csapnak, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak! Mindenki azt szeretné, hogy az ő saját esküvője legyen a világon a legszebb! Természetesen ez ma már kivitelezhető mindenki számára, csupán kellő pénz kell hozzá.   Read more

2018. február 03-án nagy érdeklődés övezte az ötödik alkalommal megrendezett Szeghalmi Disznótoros mulatságot, melynek ezúttal is a Szeghalmi Városi Sportcsarnok adott otthont.

Read more

Csősz Ferenc, a Sinka István Művelődési Központ igazgatója, riportot készített az író ma egyetlen élő gyermekével, Sinka Zoltánnal és feleségével, Sinkáné Egyed Margittal. A beszélgetés alkalmával részt vett Dr. Medvigy Endre, irodalomtörténész is, aki az író munkásságáról beszélt.  

A beszélgetést az alábbi linken tekinthetik meg!

A Sinka István emlékhét ötödik napjaként a Vésztői Képtárban, 2017. szeptember 23-án, szombaton Csősz Ferenc igazgató úr köszöntötte a megjelenteket. Külön köszöntötte Sinka Zoltánt és feleségét, Dr. Tölcsér Emesét járási kormányhivatal vezetőt, és Szabó Gézáné, alpolgármester asszonyt. 

Read more