Szuper jó időben, szórakoztató programok, felhőtlen kikapcsolódás várta Szeghalmon a gyermekeket 2019. május 26-án, vasárnap. Csúszdák, pónilovaglás, csillámtetoválás, arcfestés, ügyességi játékok, gitár oktatás, tűzoltó bemutató, mentő bemutató, tánc, zumba, bábszínház, komédia és még sok más érdekes program várta a kilátogatókat.
2019. április 27-én és 28-án tartották meg Szeghalmon a IV. Salaktaposást a Városi Sporttelepen. A rendezvény célja, hogy 24 órán keresztül a 400 méteres futópályán gyalogolva, futva, kocogva, mindig legyen valaki a pályán! Az eseményen tiszteletét tette Szeghalom város polgármestere, Macsári József is.
Szeghalom – 2019. április 26-án és 27-én a Szabadság tér parkja adta a Majális helyszínét, ahol az érdeklődőket színes programok és hazai sztárfellépők várták!
2019. április 18-án került átadásra Szeghalmon a Semmelweis utcai játszótér. Az átadón ünnepi beszédet mondott Takács Istvánné, egykori testnevelő tanár, a szeghalmi Oktatási-Kulturális- és Sport Bizottság képviselő tagja. Beszédében elmondta, hogy két okból is fontos a rendezvény. Egyrészt, mert végre birtokba vehetik a gyerekek a játszóteret, másrészt pedig Szeghalom 35 éve Város, így a “SZEGHALOM, AZ ÉN VÁROSOM” címmel meghirdetett rajzpályázat díj átadásaira került sor. A képviselő asszony beszéde után jelképesen is átadták a játszóteret. A játszótér közel négy hónapig épült. A játszótér – közösségi tér kialakítására egy EFOP-os pályázat által került sor, amelynek értéke közel 20 millió Forint volt.
2019. január 10-től Euroexam International akkreditált nemzetközi nyelvvizsga központ lett Szeghalmon a Péter András Gimnázium és Kollégium. Az ünnepélyes átadásra 2019. április 10-én került sor. Az átadón részt vett Macsári József, Szeghalom Város polgármestere, valamint Somogyiné Ambrus Erika intézményvezető asszony.
Mahovics Tamást a munkában ismertük meg, így nagy örömet okozott számunkra, hogy létrejött vele egy kötetlen beszélgetés az életéről és a munkásságáról. Folyamatosan azt látjuk, hogy jön, megy, intézkedik, mindig mosolyog és mindenkihez van egy kedves szava. Tamás a vésztői Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néptánc szakos tanára, intézményegység-vezetője. Volt már épületgépész és katonaként is szolgálta hazánkat. Az eredetileg gyomaendrődi fiatalember Békésen él feleségével Mahovicsné Ladányi Anitával, és két kisfiával, Tamással és Mártonnal.
Ismét megrendezésre került 2019. április 06-án a Pénzes Noémi Emlékverseny a vésztői Sinka István Művelődési Központban. Az eseményen meghívottként részt vett Dr. Kovács József országgyűlési képviselő; Molnár Sándor polgármestere; Macsári József Szeghalom polgármestere; Lipcsei Zoltán Köröstarcsa polgármestere; Szitó Sándor Biharnagybajom polgármestere; Gidai Réka a Szeghalmi Kulturális Egyesület elnöke; Máthé Ferencné a Biharnagybajomért Egyesület elnöke; valamint Szarvas Andrea a Miss World Hungary 2018-as nyertese.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország történetének egyik legmeghatározóbb eseménye. Minden évben, Szeghalom Városa is megtartja a március 15-ei megemlékezését.
Szeghalom városa állófogadás keretében köszönti minden évben a városban tevékenykedő, kiemelt adózókat, munkáltatókat! Idén is sor került az ünnepségre, amelyet a Polgármesteri Hivatalban tartottak 2019. február 22-én.