Műsoraink
Képkiállítás és irodalomóra a Vésztői Könyvtárban
2018. január 22-én, hétfőn a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Vésztő Városi Könyvtárban egy rendkívüli irodalomóra vette kezdetét.
Képzőművészeti kiállítás – fotókiállítás Vésztőn
A magyar kultúra napján „Nézz és láss” című képgrafikai kiállítás várta a látogatókat a Sinka István Művelődési Központ emeletén. A kiállító Győri Erzsébet, képgrafikus fiatal hölgy volt. A Szarvasról érkezett képzőművész, mint mondta – a dolgok mögé kell, hogy lássunk. Nemcsak a felszín a fontos, hanem a mögöttes tartalom is.
„Isten őszi csillaga” – Ünnepi rendezvénysorozat Sinka István 120. évfordulójára 3. rész
A Sinka István emlékhét ötödik napjaként a Vésztői Képtárban, 2017. szeptember 23-án, szombaton Csősz Ferenc igazgató úr köszöntötte a megjelenteket. Külön köszöntötte Sinka Zoltánt és feleségét, Dr. Tölcsér Emesét járási kormányhivatal vezetőt, és Szabó Gézáné, alpolgármester asszonyt.
„EGYÜTT SZAVAL AZ ISKOLA”
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a vésztői Szabó Pál Általános Iskola növendékei ünneplőbe bújva, fegyelmezetten vettek részt a rendhagyó módon megtartott „Együtt szaval az iskola” című eseményen.
Vállalkozói, gazdasági sajtótájékoztató Sarkadon
2018. január 26-án a késő délutáni órákban rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak Sarkadon, amelyen részt vett Sarkad Város polgármestere, Mokán István, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese, Csepreghy Nándor és a térség országgyűlési képviselője, Dr. Takács József.
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA A SINKA ISTVÁN MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN
Idén is színvonalas ünnepi műsor közvetítette a magyar kultúra csodálatos ékszereinek szépségét, jelentőségét. A Sinka István Művelődési Központban a képkiállítások mellett megtekinthető volt a Palmetta zenekar akusztikus koncertje; a szeghalmi PAGoda színtársulatának Wass Albertre való megemlékezése, valamint a békési Belencéres Néptáncegyüttes fantasztikus táncjátéka!