A MAGYAR KULTÚRA NAPJA A SINKA ISTVÁN MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN

Idén is színvonalas ünnepi műsor közvetítette a magyar kultúra csodálatos ékszereinek szépségét, jelentőségét. A Sinka István Művelődési Központban a képkiállítások mellett megtekinthető volt a Palmetta zenekar akusztikus koncertje; a szeghalmi PAGoda színtársulatának Wass Albertre való megemlékezése, valamint a békési Belencéres Néptáncegyüttes fantasztikus táncjátéka! A műsorokat felkonferálta Kiss Adrienn, a Sinka István Művelődési Központ munkatársa.Elsőként, Vésztő Város polgármestere, Molnár Sándor üdvözölte a település lakóit és a meghívott vendégeket. Ezt követően elmondta, hogy milyen nagy jelentősége van a magyar kultúrának mindennapjainkra, illetve beszélt a vésztői fejlesztésekről is.A köszöntő után a Palmetta zenekar akusztikus koncertjét tekinthették és hallgathatták meg a nézők. A koncerten népdalokból összeválogatott dalcsokrot hallhattunk, némelyet a nézőközönség is jól ismerhetett.

Az akusztikus koncert után a szeghalmi Péter András Gimnázium PAGoda színtársulatának két növendéke Wass Albertre emlékezett meg.A délutáni programokat a békési Belencéres Néptáncegyüttes, a „Mikor mentem ki a faluból kifelé” című táncjátéka zárta.

A népdal és a néptánc egy-egy gyöngyszeme szerzett igazán feledhetetlen pillanatokat és igazi, minőségi élményt a nézőközönségnek! A csodálatos darabot vastaps övezte!

További képeket Facebook oldalunkon tekinthetik meg!

A Magyar Kultúra Napjáról készített felvételünket az alábbi linken tekinthetik meg!