Képzőművészeti kiállítás – fotókiállítás Vésztőn

A magyar kultúra napján „Nézz és láss” című képgrafikai kiállítás várta a látogatókat a Sinka István Művelődési Központ emeletén. A kiállító Győri Erzsébet, képgrafikus fiatal hölgy volt. A Szarvasról érkezett képzőművész, mint mondta – a dolgok mögé kell, hogy lássunk. Nemcsak a felszín a fontos, hanem a mögöttes tartalom is.  

Csősz Ferenc, a Sinka István Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a megjelenteket a képkiállításon, ezt követően a fiatal kiállítót Szuhaj György, középiskola tanár, képzőművész mutatta be a nagyközönségnek. Mint megtudtuk, Szuhaj György évtizedek óta rendszeres résztvevője és szervezője a szarvasi képzőművészeti rendezvényeknek, ezért munkássága befolyásolta Zsada képzőművészetek iránti szenvedélyét.  A szarvasi képzőművész kiállítását február közepéig tekinthetik meg a Sinka István Művelődési Központban. 

„Fotós világom puzzle darabjai” címmel nyílt fotókiállítása Simcsik Eszternek Vésztőn, a Sinka István Művelődési Központban a magyar kultúra napja program keretein belül.

A mindössze 21 éves fotóművész kiállítását Csősz Ferenc, a Sinka István Művelődési Központ igazgatója nyitotta meg.  A fiatal művész fotózás iránti szenvedélyét Isteni sugallatnak tulajdonítja, ezzel is kifejezve, hogy ez az ő uta, melynél a pillanatot szemvillanás alatt kell elkattintania.   Simcsik Eszter fotóit egészen július elejéig tekinthetik meg a Sinka István Művelődési központban.  

 További képeket Facebook oldalunkon találnak!

A kiállításokat az alábbi linken tekinthetik meg!