Műsoraink
„Egymilliárd nő ébredése” – Táncoljunk közösen az erőszak ellen!
Negyedik alkalommal került megrendezésre a Szeghalmi Művelődési Központban az „Egymilliárd nő ébredése – Táncoljunk közösen az erőszak ellen” című rendezvény, amely 1998-ban indult útjára és azóta már világmozgalommá fejlődött!
Mi az a protocollum? – Dr. Bereczki Imre születésének évfordulóján megtartott előadás
2018. február 12-én dr. Bereczki Imre születésének évfordulója alkalmából előadással emlékeztek meg az egykori gyűjtőre, tanár úrra Dévaványán.
Farsang a Petőfi utcai Napköziotthonos Óvoda és Bölcsődében
2018. február 16-án a farsangi bálozóktól zengett a szeghalmi Petőfi utcai Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde.
Békés, Jász-Nagykun-Szolnok Fekvenyomó Diákolimpia Megyei Döntője
2018. február 11-én vasárnap Békés és Jász-Nagykun-Szolnok Fekvenyomó Diákolimpia Megyei Döntőjét tartották Vésztőn a Sinka István Művelődési Központban.
I. Vésztői látványos disznótor
Habár a farsangi időszaknál és a közelgő esküvők idején járunk, ez az időszak kedvez a disznótoroknak. 2018. február 10-én a fagyos reggel ellenére is, igazi hagyományos, régi népszokásoknak megfelelő, eredeti és kihagyhatatlan alföldi látványos disznótor vette kezdetét a Vésztői Tájház udvarán, melyet első alkalommal szervezett az Őszidők Nyugdíjas Egyesülete.
V. Szeghalmi Disznótoros
2018. február 03-án nagy érdeklődés övezte az ötödik alkalommal megrendezett Szeghalmi Disznótoros mulatságot, melynek ezúttal is a Szeghalmi Városi Sportcsarnok adott otthont.
A Kis-Sárrét értékeinek nyomában – helyi és térségi értékfeltáró fórum
2018. február 14-én, a Kis-Sárrét értékeinek nyomában címmel, helyi és térségi értékfeltáró fórum vette kezdetét a vésztői Sinka István Művelődési Központban.
I. Vésztő-Mágor Tanulmányi Verseny
2017. szeptember 22-én a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely Múzeumában első alkalommal került megrendezésre Nagy András Balázs vezetésével tanulmányi verseny a hetedik osztályosok számára.
Fogadóóra Sinka Zoltánnal
Csősz Ferenc, a Sinka István Művelődési Központ igazgatója, riportot készített az író ma egyetlen élő gyermekével, Sinka Zoltánnal és feleségével, Sinkáné Egyed Margittal. A beszélgetés alkalmával részt vett Dr. Medvigy Endre, irodalomtörténész is, aki az író munkásságáról beszélt. A beszélgetést az alábbi linken tekinthetik meg!