KSTV
Csizmás kandúr
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy molnár, annak volt három fia. Halála után nem hagyott semmi egyebet a három fiának, mint a malmát, a szamarát meg a kandúrját. A legidősebb fiú kapta a malmot, a középső a szamarat és a legfiatalabb a kandúrt.” – Így kezdődött 2017. október 13-án Szeghalmon, három óvoda összefogásaként és az óvónők példamutató és szorgalmas munkájaként a „Csizmás kandúr” színdarab.
X. Vésztői Népdal és 1848-as Katonadal Fesztivál
Az 1848-as forradalom és szabadságharc, valamint az aradi vértanúk megemlékezésének jegyében került megrendezésre a X. Vésztői Népdal és 1848-as Katonadal Fesztivál.
V. Békés Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár
Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Békés Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár közel hatvan település részvételével. A rendezvénynek ezúttal is Békéscsaba főtere, a Szent István tér adott helyett 2017. szeptember 7-én délelőtt 10 és 18.00 között.
KSTV – 25 éves a Szeghalmi Mazsorett Együttes
Térzenével, utcai felvonulással, valamint gálaműsorral ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Szeghalmi Mazsorett Együttes.
KSTV – Majális Szeghalmon 2017
Kicsiknek és nagyoknak, éheseknek s szórakozni vágyóknak nyújtott programokat, a Szeghalmon minden évben megrendezett városi majális!
KSTV – Idén is megrendezésre került a Platán Piknik Vésztőn
Hetedik alkalommal került megrendezésre idén a Platán Piknik elnevezésű pünkösdi sokadalom Vésztőn, melyen kicsik és nagyok is találhattak érdekes programokat!
KSTV – Megye futás 2017.
Immár negyedik alkalommal indult el Tóth László és csapata Békéscsabáról, hogy körbefussák Békés megyét, ezzel is népszerűsítve a futást, mint sportot. Vésztőre április 3-án a déli órákban érkezett meg a futónagykövet társaival karöltve.
KSTV – Lakossági Fórum Vésztő
Ismét megtartotta Vésztő város vezetése a szokásos lakossági fórumát 2017. március 22-én a Sinka István Művelődési Központban, ahol beszámoltak az elmúlt év fejlesztéseiről, költségvetéséről, közbiztonságáról és a várost érintő egyéb változásokról.
KSTV – A vésztői mazsorettek jótékonysági estje
Idén is megrendezte a Pénzes Noémi Alapítvány és a Vésztői Mazsorett Egyesület a mazsorettek jótékonysági ünnepségét 2017. március 18-án Vésztő, a Sinka István Művelődési Központban. A rendezvényre látogatók a támogatói jegyek megvásárlásával járultak hozzá a tánccsoport működéséhez.