KSTV – Majális Szeghalmon 2017

Kicsiknek és nagyoknak, éheseknek s szórakozni vágyóknak nyújtott programokat, a Szeghalmon minden évben megrendezett városi majális!

Ahogyan azt minden évben, úgy idén is megrendezte Szeghalom város a szokásos majálisi ünnepségét 2017. április 30-án. Színesebbnél színesebb programokkal várták a gyerekeket és a felnőtteket a Szabadság téren.  Mielőtt a hobbi szakácsok neki láttak volna a főzéshez, Macsári József Szeghalom város polgármestere megnyitotta a majálisi rendezvényt. A pörkölt- és gyulyás főzőversenyre nevezett 27 csapat mindegyike kapott húst, kenyeret és pálinkát.

Míg a csapatok szorgosan főztek, addig a színpadi programok elkezdődtek. Elsőként a Sárréti Népdalkör lépett fel, majd jó ebédhez szól a nóta szórakoztatta a jelenlévőket. A kora délutáni órákban, mikor már elkészültek a pörköltek és a gulyások és a zsűri a kóstoláson is túl esett, nem maradt más hátra, mint a főzőverseny eredmény hirdetése. Mielőtt kiosztották volna az emléklapokat és a díjakat, Dr. Kovács József országgyűlési képviselőnk és Tokos Ferenc mesterszakács gondolatit hallgathatták meg.

A délután kilátogatókat különböző programok, kirakodóvásár várta. Gyermekeknek ugrálóvár, mozi és sok más egyéb érdekesség volt.
Az esti nagyszínpadi koncerteket, a helyi fiatalokból álló  Mudfield zenekar nyitotta meg, majd őket követően a Kalapács és az Akusztika volt látható és hallható.
Az est fő fellépője a sokak által kedvelt és várva várt  Attila Fiai társulat volt, de még mielőtt a banda a húrok közé csapott volna, a szokásos fáklyás felvonulás vette kezdetét.
A koncertek után, végezetül a hajnalig tartó Retro buli/Disco kezdődött meg.

 

2017-ben is változatos programokkal készültek a szervezők melyre sokan kilátogattak a helyiek közül. Reméljük jövőre ismételten csak növekszik a létszám és hasonlóan színvonalas rendezvénnyel készülsz a város a helyiek számára.

Kattintson a cikkhez tartozó video megtekintéséhez!

Fotók: Dányi István