V. Békés Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár

Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Békés Megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár közel hatvan település részvételével. A rendezvénynek ezúttal is Békéscsaba főtere, a Szent István tér adott helyett 2017. szeptember 7-én délelőtt 10 és 18.00 között.  

A kiállítás célja, hogy lehetőséget teremtsen a közfoglalkoztatással érintett Békés megyei önkormányzatok számára, a járási Startmunka mintaprogramok keretein belül előállított termékeik és eredményeik bemutatására, valamint lehetőséget adni, hogy a jelenleg közfoglalkoztatásban munkát vállalók sikeresen átlépjenek az elsődleges munkaerőpiac által kínált álláslehetőségekbe.  

A vásáron a felállított standok között megtekinthető volt a Startmunka mintaprogram keretein belül előállított termékek, mind mezőgazdasági, mind pedig élelmiszeripari cikkei. Egész napos programokkal kedveskedtek a szervezők a résztvevő, valamint a kilátogató vendégek számára.  

Videó összeállításunkban láthatják Dr. Takács Árpád kormánymegbízott, Vantara Gyula Békéscsaba országgyűlési képviselő, illetve Dr. Hoffman Imre, a Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkár vezetőjének a közmunkaprogramról mondott beszédüket. 

Kellemes időtöltést kívánunk nézőinknek!

A videót megtekintheti az alábbi linkekre kattintva!