Egy valóságos rémálom vette kezdetét Balogh Katalin és családja életében. A részletre fizetett, összkomfortos, felújított házuk január 22-én leégett. A házban két felnőtt és öt gyermek élt. A gyermekek, Szebasztián, Ketrin, Raffael, Alexander és Jennifer jelenleg biztonságban vannak a nagyszülőknél, a szülők Katalin és Zoltán lakhatási helyzete bizonytalan.

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása alapján 21:45-kor érkezett a bejelentés, hogy Vésztőn a Móra Ferenc utca 5. alatti lakóingatlan lángokban áll. A Szeghalmi Hivatásos Tűzoltók három gépjárművel vonultak ki a helyszínre. Az egységek kiérkezésekor az épület teljes terjedelmében égett, a tüzet három sugárral oltották el. Az oltási munkálatok során két darab gázpalackot hoztak ki a hivatásos tűzoltók az épületből, amelyek hőhatásnak voltak kitéve, ezért ezeket visszahűtötték. Sajnos a család egyik kiskutyáját már nem sikerült időben kimenteni a lángok közül.

A házban hat személy tartózkodott, egy felnőtt, illetve öt gyermek. Az édesapa, Csák Zoltán bátorságának köszönhetően személyi sérülés nem történt. A házra nem volt lakásbiztosítás kötve.

A család minden támogatást megkap a Vésztői Önkormányzattól, hogy biztonságban tudják újrakezdeni az életüket.

Videónkat itt tekinthetik meg!

Az alábbi számlaszámon tudnak pénzbeli segítséget nyújtani a család számára: OTP 11773339-01658091

Méltó módon, ünnepélyes keretek között emlékezik meg Dévaványa Városa a magyar kultúra napjáról és a kétévente ,,Dévaványa Kultúrájáért” díjat kapó személyről. 2020. január 22-én ezt az elismerő díjat Papné Auer Ildikó kapta. 

A ,,Dévaványa Kultúrájáért” elismerő címet olyan személynek adományozzák a településen, akik a település közművelődési, közgyűjteményi intézményeiben legalább tizenöt éven keresztül aktív dolgozók, kiemelkedő szakmai felkészültséggel bírnak, továbbá jelentős mértékben hozzájárulnak az intézményben/intézményekben folyó szakmai, eredményes munkákhoz!

A képen: Papné Auer Ildikó (fotó: Ambruzs-Szabó József)

Az elismerő díjat Valánszki Róbert, Dévaványa Város polgármestere adta át.  Az eseményt a Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak előadása koronázta meg. 

Gratulálunk a díjazottnak és további eredményes munkát kívánunk! Videónkat jövőhéten tekinthetik meg az eseményről! 

További képeket az alábbi linken találnak! 

A képeket készítette: Ambruzs-Szabó József.

Az országban egyedülálló Vésztő városában a Sinka István Művelődési Központ, Városi Könyvtár és Népfőiskola, hiszen második alkalommal részesült Minősített Közművelődési Intézményi Cím díjban. A díjakat a budapesti Uránia Filmszínházban a magyar kultúra napján vehették át az intézmények vezetői az ország legjobb Minősített Könyvtár Cím, Könyvtári Minőségi Díj, Minősített Közművelődési Intézmény Cím és Közművelődési Minőség Díj kategóriákban. A kitüntetéseket Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára és dr. Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára adta át. 

A Minősített Közművelődési Intézmény Cím csak azoknak a közművelődési szervezeteknek adományozható, amelyek a közművelődés minőségfejlesztésének alkalmazásával kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. 

A Sinka István Művelődési Központ művészeti tevékenységeket, múzeumi kiállításokat, közművelődési feladatokat lát el – mint az életen át tartó tanulás, kulturális alapon való gazdaságfejlesztés, közösségi és társadalmi részvételt fejlesztését, hagyományos közösségi kulturális értékek gondozását -, továbbá a helyi fiatalok társadalmi integrációját segíti elő, és szabadidős szolgáltatásokat is biztosít. Mindezen alaptevékenységek mellett Vésztő legikonikusabb jelképe és a közösség alappillére a művelődési ház.  

A képen dr. Fülöp Péter, Csősz Ferenc és Fekete Péter (kép forrása: NMI)

A megtisztelő cím átadásán Csősz Ferenc, a Sinka István Művelődési Központ igazgatója, Karakas Anikó Vésztő Város polgármester asszonya és Sipos Andrea a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei igazgató asszonya vett részt.  

Minősített Könyvtár Címben részesült a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár; a pécsi Csorba Győző Könyvtár; az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár; a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár; Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár; a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény; továbbá a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár.  

Könyvtári Minőségi Díjban a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár részesült. 

Minősített Közművelődési Intézmény Címben részesült a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit és Közhasznú Kft.; az Agóra Veszprém Kulturális Központ; Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház; Felsőtárkányi Művelődési Ház; Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ, Vörösmarty Művelődési Ház; vésztői Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi Könyvtár, és nem utolsó sorban Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár. 

A 2019. évi Közművelődési Minőség Díj birtokosa a Szekszárdi Közművelődési Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Babits Mihály Kulturális Központ. 

A kitüntetések után a magyar kultúra napján kiváló művészek, előadók, artisták ünnepi gálaműsorát tekinthették meg a résztvevők.  

 Képek forrása: Nemzeti Művelődési Intézet

Idén is színvonalas ünnepi műsor közvetítette a magyar kultúra csodálatos ékszereinek szépségét, jelentőségét. A Sinka István Művelődési Központban a képkiállítás mellett megtekinthető volt a Szabad Ötletek Színházának Wass Albertre való megemlékezése! 

A Vésztő Városi Könyvtár minden évben nagy szeretettel és odafigyeléssel emlékezik meg hazánk egyik legnagyobb magyar költőjéről, politikusáról, nyelvújítójáról. A könyvtárban két kiállítás várta a látogatókat “Kölcsey Ferenc élete és munkássága”, valamint az 1925-1926-os Vésztői árvíz összefoglalója.  

Kis Gábor és Kuti István

A Sinka István Művelődési Központban fotókiállítás várta a látogatókat “Környezetünk képekben” címmel. A kiállítást Kuti István, a Vésztői Digitális Egyesület elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében kiemelte egyesületük munkásságát, valamint a kiállító, Kis Gábor mérhetetlen kitartását. 

Dr. Mike László, alpolgármester

Azt est folyamán ünnepi köszöntőt mondott dr. Mike László, alpolgármester. Ünnepi köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy mennyire fontos a helyi értékek továbbadása, a magyar kultúra hagyományainak ápolása, valamint külön kiemelte a Sinka István Művelődési Központ értékteremtő erejét a településen.  

Az egész napos rendezvény záróakkordjaként a Szabad Ötletek Színházának fantasztikus előadását tekinthettük meg. Az előadásban közreműködött Szabó Zsuzsa, Horváth Csongor és Bor Viktor. Az emlékest feledhetetlen pillanatokat, igazi, minőségi élményt nyújtott a nézőközönségnek, amelyet vastapssal háláltak meg a színművészek számára! 

 Videó az alábbi link alatt! 

Az éjszakai fagy és az ónos eső nemcsak a közutakon, országszerte gondot okoz szinte minden egyes település számára. A balesetek elkerülése, valamint a hatékony közlekedés biztosítása érdekében Vésztőn a város vezetése felkészült a téli közlekedés biztosítására. Már decemberben megkezdték az utak, a kerékpárutak és az intézmények csúszásmentesítését. 

Természetesen a mindenkori időjárásra való tekintettel mindenkinek érdemesebb sokkal óvatosabban közlekednie a balesetek elkerülése érdekében! A járdák csúszásmentesítése ilyenkor létfontosságú önmagunk és mások biztonsága érdekében.A havas, ónos eső rendkívül veszélyes lehet a városon belül akár a biciklisek, akár a gyalogosok számára.

Az önkormányzat idén is mindent megtesz a kerékpárutak és a közintézmények előtti járdák csúszásmentesítése érdekében. Erről Gyulai Andrást, a Vésztői Városüzem vezetőjét kérdeztük. 

Videónkat az alábbi linken találják!

Pénzügyi segítséget ígér a kormány a falusi boltoknak – adta hírül a napi.hu. Az oldal információi alapján több milliárdos támogatást kapnának a kistelepüléseken működő élelmiszerboltok, amelyek közül sok még a működési költségeit is alig bírja kitermelni.

A napi.hu információi szerint hónapok óta egy szakértői csoport dolgozik azon, hogy Magyarország megfelelő segítséget tudjon nyújtani a boltoknak, üzletláncoknak, valamint az uniós jogszabályoknak is maradéktalanul megfeleljen. 

A KSH adatai szerint 2019-re az üzletek egy negyede zárt be a 2005-ös adatokhoz képest. Míg a bolt nélküli települések száma 2005-ben 58 volt, ez a szám 2019-re elérte a 284-et, valamint a tavalyi év első felében 1174 üzletet zártak be, amelynek közel fele élelmiszerbolt volt. Mindezek mellett a jelenleg is haldokló falusi üzletek nagy része rövidített nyitva tartást alkalmaz a túlélés érdekében.  

A napi.hu-nak nyilatkozó Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke elmondta, hogy a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodás alapján 2020-ra csaknem 70 százalékkal nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, amelyek kitermelése jelenti a legnagyobb gondot a kisboltok számára. A szakmai szervezetek mindezek mellett szeretnék, ha az állam a bérfedezeten túl létrehozna egy pályázati alapot, amiből a boltok modernizációs támogatást kérhetnének.  A szövetség számításai alapján a kétezer fő alatti településen működő üzletek támogatási igénye évi 12-14 milliárd forint többletet jelentene az államnak. 

A boltok bezárásához az is hozzájárult, hogy egyre többen vásárolnak online. Az online hazai kereskedelem 2018-ban 17%-os emelkedést mutatott, amelynek az összege elérte a 425 milliárd forintot. 

A problémáról Nagy Imrét, a Reál pont élelmiszerbolt vezetőjét kérdeztük.

Orbán Viktor miniszterelnök Gyopáros Alpárt, a Modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztost bízta meg azzal, hogy tárgyaljon a szakmai szervezetekkel.  Mint ismeretes, a kormány idén is folytatja a Magyar falu programját, amelynek célja, hogy a magyarországi kistelepüléseken megállítsák a népességcsökkenést, valamint a kabinet napirendre tűzte a kétezer fő alatti lélekszámú települések boltjainak megmentését is. 

Magyar falu program célja, hogy az életminőség javuljon a falvakban. A költségvetésből idén 150 milliárd forint jut a Magyar falu programra, továbbá a kormány útkarbantartásra és a falusi civil szervezetek támogatására pluszforrásként 12,5 milliárd forintot juttat.  

Videónkat az alábbi linken találják!

 

Az eredeti cikket az alábbi linken olvashatják el: https://www.napi.hu/magyar_vallalatok/bolt-uzlet-kisbolt-coop-cba-real-bezaras-tamogatas.697935.html 

A legtöbben év végére elfáradunk a mindennapos gályázás, a rohanás mellett, mindezek mellé a magánélet terhét is cipeljük. Valljuk be, mindannyiunknak jól esik, amikor megköszönik az elvégzett munkánkat. Vésztőn minden év decemberében, karácsony előtt pár nappal az intézmények dolgozói közösen ünnepelnek. Ünneplik a szépet, a jót, a nehézségek együttes leküzdését és a reményteljes kezdetet! 

Mi sem lehetne jobb terápia december utolsó napjaiban, mint egy közös karácsonyi ünneplés, amely közösségformáló is egyben. A karácsonyi ünnepségen városunk polgármestere, Karakas Anikó mondott ünnepi beszédet, melyben megköszönte mindenki egész éves munkáját. Kiss Viktória tanítványai bécsi keringőt mutattak be, majd az Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek és tanárainak bemutatóját láthattuk. Legyen ünnep címmel hallgathattuk meg Gyulai Viktória és Andrew J.K. fantasztikus zenés karácsonyi dalokból összeállított csokrát.

A műsorok után Karakas Anikó polgármester asszony pohárköszöntője következett, végezetül a meghívott vendégek egy kellemes hangulatú, beszélgetősbarátkozós vacsorán vettek részt.  

További képeket Facebook oldalunkon találnak!

Minden év decemberében tartja éves karácsonyi ünnepségét a Szeghalmi Búzavirág Nyugdíjas Egyesület. Idén, december 7-én tartották hagyományos karácsonyi rendezvényüket és éves beszámolójukat.

Hegyesi Zsuzsanna az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd az egyesület éves munkájáról adott számadást. Az ünnepi és szakmai beszámoló után a tagok egymásnak műsorral kedveskedtek az ebéd mellé. Az előadások után megköszönték a nyugdíjasok az egyesület elnökének és néhány tagjának egész éves kitartó munkáját.

Már csak a finom ebéd volt hátra, és az önfeledt, jókedvű mulatság, melyhez az MHM zenekar biztosította a talpalávalót!

Videó az alábbi link alatt!

Harminc család vehet részt a Konyhakerti és kisállattartási szociális földprogramban Vésztőn 2020-ban is. A Szociális Földprogram egyik kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a hátrányos helyzetű emberek életminőségének a javításához.

Vésztő Város Önkormányzata a szociális és gyermekvédelmi ellátások helyi rendszeréről szóló 4/2015. (II.26.) számú rendeletének 30. § (2) bekezdése alapján Szociális földprogramot hirdetett meg a 2020-as évre is.

A szociális földprogram szakmai előadását Balogh Csilla igazgatási csoportvezető és Tölcsér Csaba, a programban felelős szakmai segítő koordinátor tartotta.

Vésztő Város Önkormányzata ebben az évben 930.000 Forint támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A pályázatban sikeresen bejutott harminc családhoz vetőmagokat, palántákat és márciusban tizennyolc darab kisállatot (baromfi) helyeznek ki, amelyekhez a szerződő felek indító, nevelő és befejező tápot is kapnak.

Tölcsér Csaba szakmai koordinátor elmondta, hogy széles körben próbálták meg a vetőmagokat és a palántákat is kiválasztani. Vetőmagok közül többek között borsót, uborkát és hagymát, míg palánták közül paradicsomot, paprikát, káposztát, zellert is adnak a kiválasztott családoknak.

A tájékoztató végén a résztvevők aláírták a szerződést az önkormányzattal.

Videónkat itt tekinthetik meg!

Vasárnap meggyújtásra került a második adventi gyertya is Szeghalmon a Szabadság téren elhelyezett adventi koszorún.
A rendezvényt segítette a Szeghalmi Kistérség Szociális és Gyermekjóléti Intézmény szakmai projekt vezetője, Schmidt Gabriella. A rendezvény színvonalát emelte Gál István harsonaművész előadása, valamint a térre érkezett Mikulás is, aki mandarint és szaloncukrot osztott a gyermekeknek.

Kép forrása: Szeghalom Város Önkormányzata

Videónkat itt tekinthetik meg!