2017. november 03-án különösen fontos előadást tartott a Békés Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének Szeghalmi Helyi Szervezete, melyben a mozgásszervi betegségekről tartottak előadást.
A járási hivatalok, a kormányablakok létrehozása a magyar közigazgatás történetében kiemelkedő jelentőségű munkának számít. Mindennek a célja az, hogy az embereket jobban és hatékonyabb kiszolgálja a közigazgatás, valamint személyes ügyeik intézését megkönnyítésék a hivatalok útvesztőiben.
A népzene napjainkban is összetartó érték. Erről győződhetett meg az, aki részt vett a 12. alkalommal megrendezett Vass Lajos Népzenei Verseny Regionális Elődöntő és Szakmai Napján, 2017. november 11-én, a Sinka István Művelődési Központban.
Minden év decemberében ünnepi fénybe burkolózik a város. Az adventi időszak idén is felejthetetlen hangulatot, színes programokat tartogatott az érdeklődőknek Szeghalom városában.
Zsúfolásig megtelt a vésztői Sinka István Művelődési Központ színházterme 2017. december 19-én, kedden a Szabó Pál Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola Karácsonyi Hangversenyén, ahol a gyerekek karácsonyi évzáró műsoron mutatták be az iskolában tanultakat. A közönséget és a fellépőket Mahovics Tamás néptáncpedagógus köszöntötte.
2017. december 22-én került ismételten megrendezésre a dévaványai Vox Humana vegyeskar karácsonyi koncertje. A rendezvényen kicsik és nagyok is részt vettek a dévaványai Katolikus Templomban.
2017. december 15-én, pénteken került ismételten megrendezésre Szeghalom Város Önkormányzatának nívós Díjátadó Gálája. Ezen rendezvényen Szeghalom Város Önkormányzata díjazza a kimagasló eredményeket elért tanulókat, sportolókat, a művészeti csoportok tagjait, pedagógusokat, edzőket, polgárőröket, és mindazon személyeket, akik hozzájárultak közösségformáló munkájukkal Szeghalom város hírnevének öregbítéséért.
Társadalmunknak időseink, nyugdíjasaink hasznos tajgai. Mindannyiunknak nagy szüksége van mindarra a sok élettapasztalatra, bölcsességre, türelemre és elfogadásra, amivel ők rendelkeznek. Vidám perceket szereztek egymásnak a nyugdíjasok 2017. december 09-én megrendezésre került Szeghalmi Búzavirág Nyugdíjas Egyesület évzáró rendezvényén, melyben a nyugdíjas egyesület megköszönte minden támogató segítségét és az egyesület tagjainak közös, örökös, közösségformáló és közösség összetartó munkáját!
2017. december 06-án tárt karokkal várták a Télapót, valamint a Vésztő város főterén felállított díszekben csillogó Mindenki karácsonyfáját! Az ünnepség délutáni óráiban bár nem esett a hó és száraz, hideg szél is fújt, a bátor, ünnepelni vágyó helyi lakosok a pompás fényárban úszó fenyőfa köré gyűltek, hogy együtt köszöntsék a Télapót.