I. Vésztői látványos disznótor

Habár a farsangi időszaknál és a közelgő esküvők idején járunk, ez az időszak kedvez a disznótoroknak. 2018. február 10-én a fagyos reggel ellenére is, igazi hagyományos, régi népszokásoknak megfelelő, eredeti és kihagyhatatlan alföldi látványos disznótor vette kezdetét a Vésztői Tájház udvarán, melyet első alkalommal szervezett az Őszidők Nyugdíjas Egyesülete.  

Az évek óta működő nyugdíjas egyesület gyakran szervez programokat, mégis ez volt az első közös összefogásban megült és megtartott disznótorosuk. A megjelenteket és a résztvevőket köszöntötte Turbucz István. Elmondta, hogy a nap folyamán milyen ételeket készítenek és milyen alkalomból került most megrendezésre ez a látványos disznótor. Molnár Sándor, Vésztő Város polgármestere köszöntötte a helyi lakosokat, résztvevőket. Mint elmondta – nagyon örül annak, hogy egy helyi civil szervezet kezdeményezte a mai rendezvény létrehozását. Ezután jó egészséget és jó kedvet kívánt minden résztvevőnek!  A disznótoros alkalmából kisüsti pálinkával koccintottak a résztvevők, majd meghallgatták egyesületi taguk, Margit néni szavalatát. Természetesen a disznó leölése után is járt egy pálinka, melyet a legtöbben örömmel fogyasztottak. A perzselést az 1960-as évekig szalmával végezték, a kor változásával viszont már a fatüzeléses perkelőt használták nagyapáink, amit itt Vésztőn is bemutattak az egyesület férfi tagjai.  Az asszonyok csak úgy sürögtek-forogtak kora reggeltől késő délutánig, hogy minél több finomabbnál-finomabb ételek kerüljenek az asztalra. Míg a disznó perzselése, takarítása és bontása folyt odakint, addig az asszonyok odabent javában főzték az orjalevest, készült a hagymás vér reggelire és a késő délutáni órákban a töltött káposzta is terítéken volt. A disznó bontása, igazi férfimunka volt. Amíg az asszonyok ez része főzött, addig a másik része a csapatnak tisztította, pucolta a belet, ürítette a gyomrot. A disznó mosásához bizony nagyon sok meleg víz kell, ezért egy ember mindig vigyázta, hogy bőven legyen elegendő meleg víz a munka fázisaihoz.  A bormustra értékelése már előző nap megtörtént, így a nap végén a helyezetteket díjazták egy-egy oklevéllel. Így ők büszkélkedhetnek Vésztő legjobb helyi borai címmel.  

Az egyesületi tagok és a helyi látogatók mind jól érezhették magukat, igazi, finom disznótoros ételeket kóstolhattak, és a disznóvágás élményével gazdagodhattak! 

Bízunk benne, hogy a hagyományok szeretete és tisztelete folytatódni fog, és jövőre még több látogatót fog vonzani ez a helyi kezdeményezés!  

További képeket Facebook oldalunkon találnak!

A vésztői látványos disznótorról az alábbi linken tekinthetik meg videónkat!