Rendőrségi és katasztrófavédelmi hírekkel, valamint lakossági felhívássokkal találkozhatnak. Minden olyan közszolgálati témáról és eseményről beszámolunkmelyek társadalmi, állami fenntartásúak, és mindazon személyek, amelyek alkalmazottai, közérdekű, közszolgálati feladatokat látnak el, beszámolóval tartoznak a lakosság felé 

Az elmúlt időszakban a koronavírusos fertőzések és a gyanús esetek száma megnövekedett Magyarországon is. A mai állás alapján eddig 16 koronavírusos beteg van hazánkban. Dévaványáról március tizedikén került be egy lakos gyanús tünetekkel a gyulai kórházba, akinek az első teszteredményei negatívak lettek a koronavírusra. A város első embere, Valánszki Róbert polgármester arra kérte a lakosságot írásos tájékoztatójában, hogy az esetleges jövőbeni híresztelgetésekkel kapcsolatban maradjanak higgadtak a lakosok, valamint hiteles hírforrásokból próbáljanak meg tájékozódni, amelyre a https://koronavirus.gov.hu/#/ oldalt ajánlja.

A dévaványiai Margaréta Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Idősek Otthonában már látogatási tilalom van érvényben, továbbá a Dévaványai Általános Művelődési Központ által a Művelődési Házba meghirdetett színházi előadás is elmarad, így az eddig megvásárolt jegyek árát visszatérítik. Az önkormányzati intézményeinkben fokozott figyelmet fordítanak a fertőtlenítésre, az orvosi rendelőbe kihelyezésre került egy automata, érintés nélküli kézfertőtlenítő, illetve a csütörtöki nap folyamán érkezett „nyomós” fertőtlenítő, melyeket a meghatározott helyekre helyeznek ki.  

Harminc család kapta meg február 24-én Vésztőn a vetőmagokat és a palántákat, amelyeket a Konyhakerti és kisállattartási szociális földprogramban elnyertek. A Szociális Földprogram egyik kiemelt célja, hogy hozzájáruljon a hátrányos helyzetű emberek életminőségének a javításához, egzisztenciateremtési esélyeinek növeléséhez.

Vésztő Város Önkormányzata a szociális és gyermekvédelmi ellátások helyi rendszeréről szóló 4/2015. (II.26.) számú rendeletének 30. § (2) bekezdése alapján Szociális földprogramot hirdetett meg a 2020-as évre is. Vésztő Város Önkormányzata ehhez 930.000 Forint támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A pályázatban sikeresen bejutott harminc családhoz vetőmagokat, palántákat és márciusban tizennyolc darab kisállatot (baromfi) helyeznek ki, amelyekhez a szerződő felek indító, nevelő és befejező tápot is kapnak.

A szociális földprogramról Tölcsér Csaba, a programban felelős szakmai segítő koordinátor beszélt a jelenlevőknek. A szociális földprogram három tevékenységből tevődik össze. Az első a “Háztáji konyhakertek megművelésének elősegítése”, a második a “Családi állattartás, állattenyésztés beindítása”, és a harmadik tevékenység a “Családi mintakert kialakítása”.

Vetőmagok közül babot, borsót, sárgarépát, burgonyát és vegyszereket kaptak a projektben résztvevők. A projekt a bevont családok önellátó, valamint önfenntartó képességének kialakítását és fejlesztését célozza meg. A pályázati kiírás szerint a kiskert művelésére és az állattartásra irányuló folyamatos munkavégzés komoly munkatapasztalatot eredményezhet. A program keretében a támogatásban részesült családok folyamatos tanácsadásban részesülnek megfelelő kontroll mellett.

Korábban az ismert kábítószerek közé a heroin, a kokain, az amfetamin, a meth, az LSD, és sok más olyan drog tartozott, amelyek kiszámítható hatásokkal és mellékhatásokkal bírtak. A dizájner drogok tíz éve vannak jelen Magyarországon, terjedésüket az is bizonyítja, hogy egyre több tiltott szer kerül fel a tiltott pszichoanyagok listájára

Több felmérés is bizonyítja, hogy amíg a szegényebb rétegekben az idősebb korosztály leginkább alkohol problémákkal küzd, addig a fiatalok már 12-13 évesen használják ezeket az ismeretlen szereket. Ezeknek a szereknek nem ismert a pontos összetételük, sem a hatásuk. Nem tudni, hogy honnan származnak, üzletek is árusítják, de dílerektől vagy a neten rendelve is könnyen beszerezhetőek. Sok szert árulnak fürdősóként, illatosítóként, és növényi tápszerként is. Gyakorlatilag minden fogyasztó egyfajta veszélyes kísérletnek teszi ki magát. Jellemzően Ázsiából (Kína, India) hozzák be, ahol olcsó alapanyagokból és munkaerővel állítják elő az újfajta drogokat. Még eladáskor sem kerülnek sokba, de így is nagy rajtuk a haszon. Jelen vannak tabletta, por, inhalátor formájában, szívva, szippantva, néhány fajtát akár intravénásan is adagolhatnak maguknak a fogyasztók.

A kábítószer-fogyasztásról kérdeztük a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjét, dr. Szombati Andreát. 

Videónkat megtekinthetik az alábbi linken!

Békés megyei útjain a tavalyi évben 546 közlekedési baleset történt. A hatóságok rendre felhívják a közlekedésben résztvevők figyelmét a közlekedési szabályok maradéktalan betartására. Habár csökkenő tendenciát mutatnak a számok, szinte  minden esetben megállapítható és elmondható, hogy a balesetek során valaki valamilyen mulasztást követett el.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mindenkit hazavárnak, attól függetlenül, hogy az illető gyalogosan, vagy járművel vesz részt a közlekedésben. Mindezek mellé a közlekedési balesetek számát növelik az ittasan vezetők is. A sofőrök nem csak a jogosítványukat veszíthetik el, hanem a több tízezer forintos bírság mellé rosszabb esetben jogi következményeket von maga után az ittas vezetés.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, dr. Szombati Andreát kérdeztük a megye útjain történt balesetekről, azok  okairól és következményeiről. 

Videónkat megtekinthetik az alábbi linken!

A 2020-as év első képviselő-testületi ülésen kisebb-nagyobb viták alakultak ki a tagok között. A testület szavazott sürgősségi indítványban, a 2020. évi költségvetés első fordulóját is hosszasan tárgyalták, nem várt indulatokat kavart a művelődési központ éves programtervezet néhány eleme, valamint tájékoztatást kaphattunk a sertéspestis járványról, az ebösszeírásról és a madárinfluenzáról. 

A képviselő-testület tíz napirendi pontot tárgyalt, amelyben végül kilencben sikerült döntést hozni.  

Karakas Anikó polgármester asszony a napirendi pontok megtárgyalása előtt sürgősségi indítványról kért döntést a testülettől a TOP-1.2.1-es Kulturális és öregségi helyszínek turisztikai fejlesztésének pályázata kapcsán, amelyben szükséges a helyi építési szabályzat módosítása, hogy a közbeszerzés kiírásra kerüljön és folytatódjanak a munkálatok Mágoron. Kis Bettina csoportvezető röviden beszámolt a pályázat állásáról, és az elmúlt két évben végzett pályázati tevékenységről. Beszámolójában kitért arra, hogy Vésztő-Mágort 2018. év végén kiemelt fejlesztési területnek nyilvánította a képviselő-testület. Ezt követően 2019 tavaszán partnerségi tárgyalások folytak egészen április végéig. 2019. április 24-én egyeztető tárgyalást kezdeményezett a vésztői önkormányzat a szakhatóságokkal. A Békéscsabai Járási Hivatal Építési- és Örökségvédelmi Osztályának és a Környezetvédelmi- és Természetvédelmi Főosztály vezetői ismertették az önkormányzattal, hogy az eljárás és engedélyeztetés miatt szükséges egy örökségvédelmi- és környezeti hatástanulmányt elkészíteni a beruházással kapcsolatban. A találkozót követően nem folytatódott érdemi tárgyalás a hatóságokkal, és elakadt a munkafolyamat. 

Csüllög László képviselő felvetésében a pályázati eljárási rendet sérelmezte. Dr. Mike László alpolgármester hozzászólásában elmondta, hogy ez egy mulasztás az önkormányzat részéről, amelyet most kell megoldani. A hozzászólásokat követően a polgármester asszony felolvasta a határozatot, amelyet egyhangúan, kilenc igen szavazattal elfogadtak. 

A Szervezeti- és Működési Szabályzat 15. szakászára hívta fel a figyelmet Karakas Anikó polgármester. A szakasz tartalmazza a napirendek megtárgyalásait. Mint mondta, azok, akik megjelennek a nyílt ülésen, a napirendhez kapcsolódóan három percben kifejthetik véleményüket, viszont az elmondott hiányosságokat, problémákat továbbítani tudják az illetékesek számára. A polgármester arra kérte a lakosokat, hogy a város működésével és a felmerülő problémákkal az arra illetés személyeket keressék fogadóórán vagy a helyi csatornákon juttassák el panaszaikat, amelyet elsősorban a Városüzemeltetésen kell jelezni. 

A képviselő-testület az első napirendi pontban döntéshozatalt kért részvényjegyzésről az ALFÖLDVÍZ Zrt. működésének fenntartása érdekében. A testületi tagok a meghívott vezetőket, dr. Onody Gyula osztályvezető és Tinkáné Zvara Erzsébet 2. számú Területi Divízió vezetője válaszolt a felmerülő kérdésekre. Csüllög képviselő támogatja az Alföldvíz Zrt. kérelmét. Dr. Mike László alpolgármester a kormányzati támogatásról érdeklődött, majd Lázár, Berke, Szabó Gézáné és Szabó képviselő is kérdéseket rakott fel a vezetők számára a részvénnyel, vízminőség javítással, az arzén tartalommal, a vízvezeték rendszer cseréjével kapcsolatosan. A városvezető, Karakas Anikó hozzászólásában ismertette, hogy jelenleg nem tud a város a tőkeemelésre igent mondani. Ezután a képviselők szavazták, melyben 8 igen, 1 nem szavazattal elfogadták a határozati javaslatot, és elutasították az Alföldvíz Zrt. kérelmét.  

második napirendi pontban adásvételi szerződések megkötéséről döntöttek a fotovoltaikus erőművek létesítésének helyszínéül szolgáló, vésztői 0218/5, 0218/6, 0218/7 és 0218/10 helyrajzi számú ingatlanok vonatkozásában a képviselők. 

harmadik napirendi pontban a 2020. év költségvetés tárgyalása vette kezdetét, amelyet február 15-ig kell elvégezni. Kéri Viola osztályvezető elmondta, hogy az önkormányzat pénzügyi lehetőségeit továbbra is jelentősen meghatározza a központi költségvetésből származó támogatás. A normatív állami támogatás mértékét a lakosságszám, a kötelezően ellátandó feladatok mennyisége, valamint az adóerő képesség alakulása határozza meg. A Képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi költségvetésének főösszegét – finanszírozási műveletekkel együtt – 2 milliárd 888 millió 913 ezer (2.888.913eFt) forintban határozta meg. Az önkormányzati költségvetés összeállításakor 79 millió forint hiánnyal terveztek, amelyet egy második körös tárgyaláson kell 0 forintos hiányra produkálni. A képviselők az osztályvezetőt tudták kérdezni az összeállított költségvetésről, valamint véleményüket fejezték ki, és alternatívakat kértek a hiány csökkentésére a vezetőtől.  

Szabó Gézáné képviselő asszony örömét fejezte ki, hogy a TOP-1.2.1-es pályázat fejlesztési tartalékban 115 millió 630 ezer forintos összeg szerepel, így a 2019. november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésen elhangzott vádakat egyértelműen megtudja cáfolni, amelyet az átadás-átvételi jegyzőkönyv is tanúsít. A Csüllög László és Szabó Gézáné között kialakult vitának Karakas Anikó polgármester vetett végett, majd megkérte a képviselőket, hogy a költségvetésre tegyenek javaslatot.  

A bizottság is megtárgyalta a költségvetést, amelyet elfogadásra ajánlott a képviselő-testületnek, amelyet 7 igen, 2 tartózkodással elfogadtak.  

negyedik napirendi pontban a helyi nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálatát fogadták el a képviselők. 

2020. január 1-től lépett hatályba a kormányzati funkciók és államháztartási szakágazatok osztályozási rendjéről szóló 15/2019. (XII.7.) PM rendelet, amely több kormányzati funkció megnevezését megváltoztatta, emiatt az ötödik napirendben a Vésztői Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását hagyták jóvá. 

hatodik napirendi pontban a polgármester szabadságolási ütemtervének jóváhagyása történt meg. Karakas Anikó polgármester asszony számára 2020. évben összesen 46 munkanap szabadság áll rendelkezésre.  

Technikai döntésként szerepelt az általános iskolai felvételi körzethatárok tervezetének véleményezése szerepelt a hetedik napirendi pontban. Vésztő, valamint Körösújfalu települések vonatkozásában kötelező felvételt biztosító iskolaként a Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szerepel. A Képviselő-testület egyetért a Gyulai Tankerületi Központ által meghatározott, a településen kötelező felvételt biztosító általános iskola körzethatárának 2020/2021. tanévre vonatkozó tervezett kialakításával.  

nyolcadik napirendi pontban az Orvosi centrum hiányzó bútorzatának pótlásához szükséges pénzeszközről való átadást tárgyalták. A 2019. december 18-án tartott ülésen a testület támogatta az Orvosi Centrum és Védőnői szolgálat eszközeiben tapasztalt hiányosságok pótlását, beszerzését a 2020 évi költségvetés terhére. A rendelőkben már biztosított a bútorzat egy része, illetve folyamatban van a pályázati forrásból megfinanszírozott bútorok szállítása is, de az orvosok rendelőbe való mihamarabbi beköltözéséhez és rendeltetésszerű működéséhez szükséges további bútorzat kialakítása 1 millió forintot biztosít az önkormányzat a 2020. évi fejlesztési céltartalék terhére. A képviselők kérdéseire, hogy milyen bútorok kerülnek kialakításra dr. Mike László alpolgármester válaszolt. A beszámolójában elmondta, hogy munka, vizeletes- és rakodóasztalok, ablakszegély pótlás, tárolószekrény, ebédlőasztal, étkezőszék, pelenkázó, pólyázó, adminisztrációs- és mérlegasztal kerül kialakításra, amelyet a Városüzem készít el.  

Nagy vitát kavart a kilencedik napirenden szereplő előterjesztésben a Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi Könyvtár 2020. évi városi programtervének tervezete, amelyet végül levettek a napirendi pontok közül, mert további költségkalkulációkat- és nagyobb részletességet kértek a képviselők a Sinka István Művelődési Központtól.  

Az utolsó napirendi pontban Karakas Anikó polgármester a két ülés között végzett munkájáról, valamint a jelenleg futó pályázatokról számolt be. Beszámolójában kitért arra, hogy jelenleg a városban 99 darab ledes lámpát szereltek fel és 60 darabot a használtak közül a jobb világítás érdekében. A szemétszállítás kapcsán is tárgyalt az illetékesekkel. Felhívta a lakosság figyelmét, hogy télen reggel 6:30, nyáron 6:00 órakor viszik el a kukákat, amelyekbe nem lehet salakot tenni. Ilyen esetben nem is szállítják el a hulladékot a porták elől. 

A pályázatokat státuszával kapcsolatban tizenöt pályázatról számolt be részletesen a városvezető. Ezek közül öt EFOP-os, és hét TOP-os pályázatról, amelyek nagy része lassan véget ér és elszámolás alá kerülnek.  

A polgármester beszámolóját követően a képviselők kérdéseket intézhettek a vezetőhöz, amelyben érdeklődtek a világítás cseréjéről, a salak elhelyezéséről, a Sportcsarnok építésével kapcsolatos aggályaikat is kifejthették és megvitathatták.  

Karakas Anikó meghívására Dr. Sánta Endre állatorvos tájékoztatta a képviselőket a sertéspestis, a madárinfluenza és az ebösszeírásól. A sertéspestis kapcsán elmondta, hogy a településen 146 sertéstartó van, így a sertésállomány Vésztőn 1000 darab. Kiemelte tájékoztatójában, hogy a sertéstartókat terheli a vérvétel laboratóriumi ellenőrzésének a megfizetése, valamint minden egyes esetben az eladás és a vágóhídra szállítás előtt a Gyomaendrődi Járási Hivatalhoz kell az engedélyt benyújtani.  

Három éve folyik Vésztőn önkormányzati juhtartás. A juhtelepet a Szilér utcában alakították ki, ahol jelenleg 250 darab anyajuh található. A közmunkaprogram keretén belül 8 főnek biztosított a megélhetése, akik fejési és állatgondozási feladatokat látnak el. A juhtelep megbízott vezetője Hízó Zoltán. 

vésztői juhtelep egyszerre szolgálja az egykor országos hírű helyi juhtenyésztés felélesztését. Az önkormányzati telep úgy biztosít biztos megélhetést, hogy közben egy hosszú távú tevékenység alapjait rakja le.  

vésztői juhtelepen a francia „lacaune” fajta található meg, melynek jellemzője a magas tejhozam. A beállított anyabirkák fejése két rotációban történik, így alkalmanként 60-80 liter tej fejhető. Ez anyabirkánként 0,5-1 liter tejhozamot jelent. Az itteni tapasztalatok alapján körülbelül 90 napig fejik a telepen az anyabirkákat, és a lefejt tejmennyiséget egy speciális hűtőtartályban tárolják 3-5 napig. Az itt lefejt tejmennyiséget három naponta szállítják át a Vésztői Sajtmanufaktúrába feldolgozásra. 

A vésztői juhtelep

A juhtelepen való folyamatos munkavégzéshez és működtetéshez minden feltétel adott, mint a fejőház, tejhűtő és a szállító eszközök, valamint kialakításra került egy vasszerkezetű hodály rész is. A belső udvarrész szilárd burkolattal, egyes helyeken meglévő beton lapokkal lefedésre került, de a telep teljes mértékű kialakítása jelenleg is folyamatban van. 

A zavartalan működés biztosítása és a fejlesztés érdekében idén nyári karám kialakítása, valamint az állattartó rész bővítése miatt az elektromos hálózatot korszerűsítése is megtörténik. További felújítási munkálatokat is tervez a város vezetése a juhtelepen.  

Videónkat megtekinthetik az alábbi linken!

Az év első nagyobb rendezvényeként Szeghalom Város Önkormányzata hagyományaihoz híven, január 24-én köszöntötte azoknak a cégeknek a vezetőit, amelyek a legtöbb iparűzési adót fizették be a település kasszájába. 

Az önkormányzat nevében Macsári József polgármester köszönte meg a befizetett adóforintokat. A polgármester tájékoztatta a vendégeket a különböző adónemekben érkezett bevételekről, azok felhasználásáról, valamint a pályázati forrásokból tervezett beruházásokról. 

A fogadáson Liszi Melinda, a Békéscsabai Jókai Színház művészének műsorát tekinthettük meg. A köszöntők és a beszámolót követően eszmecserék folytak a város vezetője, képviselői és a cégek között arról, hogy hogyan lehet a fejlődést töretlenül folytatni.

Kép forrása: Szeghalom Város Önkormányzata

Egy valóságos rémálom vette kezdetét Balogh Katalin és családja életében. A részletre fizetett, összkomfortos, felújított házuk január 22-én leégett. A házban két felnőtt és öt gyermek élt. A gyermekek, Szebasztián, Ketrin, Raffael, Alexander és Jennifer jelenleg biztonságban vannak a nagyszülőknél, a szülők Katalin és Zoltán lakhatási helyzete bizonytalan.

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása alapján 21:45-kor érkezett a bejelentés, hogy Vésztőn a Móra Ferenc utca 5. alatti lakóingatlan lángokban áll. A Szeghalmi Hivatásos Tűzoltók három gépjárművel vonultak ki a helyszínre. Az egységek kiérkezésekor az épület teljes terjedelmében égett, a tüzet három sugárral oltották el. Az oltási munkálatok során két darab gázpalackot hoztak ki a hivatásos tűzoltók az épületből, amelyek hőhatásnak voltak kitéve, ezért ezeket visszahűtötték. Sajnos a család egyik kiskutyáját már nem sikerült időben kimenteni a lángok közül.

A házban hat személy tartózkodott, egy felnőtt, illetve öt gyermek. Az édesapa, Csák Zoltán bátorságának köszönhetően személyi sérülés nem történt. A házra nem volt lakásbiztosítás kötve.

A család minden támogatást megkap a Vésztői Önkormányzattól, hogy biztonságban tudják újrakezdeni az életüket.

Videónkat itt tekinthetik meg!

Az alábbi számlaszámon tudnak pénzbeli segítséget nyújtani a család számára: OTP 11773339-01658091

Méltó módon, ünnepélyes keretek között emlékezik meg Dévaványa Városa a magyar kultúra napjáról és a kétévente ,,Dévaványa Kultúrájáért” díjat kapó személyről. 2020. január 22-én ezt az elismerő díjat Papné Auer Ildikó kapta. 

A ,,Dévaványa Kultúrájáért” elismerő címet olyan személynek adományozzák a településen, akik a település közművelődési, közgyűjteményi intézményeiben legalább tizenöt éven keresztül aktív dolgozók, kiemelkedő szakmai felkészültséggel bírnak, továbbá jelentős mértékben hozzájárulnak az intézményben/intézményekben folyó szakmai, eredményes munkákhoz!

A képen: Papné Auer Ildikó (fotó: Ambruzs-Szabó József)

Az elismerő díjat Valánszki Róbert, Dévaványa Város polgármestere adta át.  Az eseményt a Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak előadása koronázta meg. 

Gratulálunk a díjazottnak és további eredményes munkát kívánunk! Videónkat jövőhéten tekinthetik meg az eseményről! 

További képeket az alábbi linken találnak! 

A képeket készítette: Ambruzs-Szabó József.

Az országban egyedülálló Vésztő városában a Sinka István Művelődési Központ, Városi Könyvtár és Népfőiskola, hiszen második alkalommal részesült Minősített Közművelődési Intézményi Cím díjban. A díjakat a budapesti Uránia Filmszínházban a magyar kultúra napján vehették át az intézmények vezetői az ország legjobb Minősített Könyvtár Cím, Könyvtári Minőségi Díj, Minősített Közművelődési Intézmény Cím és Közművelődési Minőség Díj kategóriákban. A kitüntetéseket Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára és dr. Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára adta át. 

A Minősített Közművelődési Intézmény Cím csak azoknak a közművelődési szervezeteknek adományozható, amelyek a közművelődés minőségfejlesztésének alkalmazásával kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. 

A Sinka István Művelődési Központ művészeti tevékenységeket, múzeumi kiállításokat, közművelődési feladatokat lát el – mint az életen át tartó tanulás, kulturális alapon való gazdaságfejlesztés, közösségi és társadalmi részvételt fejlesztését, hagyományos közösségi kulturális értékek gondozását -, továbbá a helyi fiatalok társadalmi integrációját segíti elő, és szabadidős szolgáltatásokat is biztosít. Mindezen alaptevékenységek mellett Vésztő legikonikusabb jelképe és a közösség alappillére a művelődési ház.  

A képen dr. Fülöp Péter, Csősz Ferenc és Fekete Péter (kép forrása: NMI)

A megtisztelő cím átadásán Csősz Ferenc, a Sinka István Művelődési Központ igazgatója, Karakas Anikó Vésztő Város polgármester asszonya és Sipos Andrea a Nemzeti Művelődési Intézet Békés Megyei igazgató asszonya vett részt.  

Minősített Könyvtár Címben részesült a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár; a pécsi Csorba Győző Könyvtár; az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár; a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár; Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár; a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény; továbbá a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár.  

Könyvtári Minőségi Díjban a szegedi Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár részesült. 

Minősített Közművelődési Intézmény Címben részesült a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ Nonprofit és Közhasznú Kft.; az Agóra Veszprém Kulturális Központ; Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház; Felsőtárkányi Művelődési Ház; Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ, Vörösmarty Művelődési Ház; vésztői Sinka István Művelődési Központ, Népfőiskola és Városi Könyvtár, és nem utolsó sorban Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könyvtár. 

A 2019. évi Közművelődési Minőség Díj birtokosa a Szekszárdi Közművelődési Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Babits Mihály Kulturális Központ. 

A kitüntetések után a magyar kultúra napján kiváló művészek, előadók, artisták ünnepi gálaműsorát tekinthették meg a résztvevők.  

 Képek forrása: Nemzeti Művelődési Intézet