Adventi ünnepséget rendeztek Szeghalmon 2017. december 3-án a Szabadság téren. Szeghalom városa pompás köntösbe öltözött tél idején. Felidézhetjük karácsony hangulatát, illatát, fényeit.
A karácsony közeledtével Dévaványán is felgyúlnak az ünnepi fények. Advent első vasárnapján kulturális programmal ünnepelték a város főterén a karácsonyi készülődést és Jézus születését.
2017. szeptember 27-én képkiállítás került megnyitásra a Szeghalmi Búzavirág Nyugdíjas Egyesület jóvoltából. A szeghalmi nyugdíjas egyesület 50 éves fennállását ünnepelte. Ezt az ötven évet foglalták keretbe, illetve október 1-jét, az Idősek világnapját ünnepelték.
Országszerte az egyik legnépszerűbb és leglátványosabb szórakozásnak számít a szüreti bál. Az Alföld több vidékén Szent Mihály napkor kezdődik a szüret. Vésztő minden évszakban igyekszik gazdag programokkal várni vendégeit. Habár Vésztő nem szőlőtermő vidék, mégis évről-évre hagyományosan megrendezésre kerül a szüreti felvonulás.
A tájegység gyöngyszemének tartott, hagyományaihoz ma is ragaszkodó Kalotaszentkirály-Zentelkén járt 2017. október 21-én Szeghalom Város Képviselő-testülete. Testvér településük idén is nagy örömmel fogadta a XII. Csipkebogyó-fesztivál idejekor érkező delegációt.
2017. szeptember 23-án került megrendezésre Dévaványán a jubileumi X. Betakarítási ünnep. A helyi Dévaványai Általános Művelődési Központ adott helyett a rendezvénynek. A programok idén is sokszínűek voltak. A kicsiktől a nagyokig minden kedves látogató jól érezhette magát. Mindemellett a települési önkormányzat 1200 adag gulyáslevest osztott ingyen.
Az időjárás szeptember végén kedvezett a Szeghalmi Tündérkert Óvoda és Bölcsőde szervezésében megrendezett oviszüretre. Ünnepnek számított és számít ma is a szüret, amelyen a szülők és a gyermekek, valamint az intézmény közösen ünnepel.
„Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy molnár, annak volt három fia. Halála után nem hagyott semmi egyebet a három fiának, mint a malmát, a szamarát meg a kandúrját. A legidősebb fiú kapta a malmot, a középső a szamarat és a legfiatalabb a kandúrt.” – Így kezdődött 2017. október 13-án Szeghalmon, három óvoda összefogásaként és az óvónők példamutató és szorgalmas munkájaként a „Csizmás kandúr” színdarab.