Tehetséges előadók mérették meg magukat a Sinka István Kárpát-medencei vers,- énekelt vers-, és prózamondó versenyen

Több mint húsz éve rendezi meg Vésztő városa a Sinka István Kárpát-medencei vers-, énekelt vers-, és prózamondó versenyét, amelyet kivételes okokból, idén május 24-én a Vésztő Városi Könyvtárban tartottak meg. A versenyre érkeztek Budapestről, Monorról, Csanádapácáról, Szeghalomról, Békésről, Békéscsabáról, Gyuláról, Szentesről és természetesen Vésztőről is. Az idei versenyen többségben voltak a felnőttek. 

Csősz Ferenc igazgató

A verseny szervezője a Sinka István Művelődési Központ volt, élén Csősz Ferenc igazgatóval. Csősz Ferenc köszöntötte a versenyzőket, a megjelenteket és bemutatta a zsűri tagjait. A verseny célja, hogy minél szélesebb körben megismerjék a népi írok mozgalmának egyik legkiemelkedőbb alakját, Sinka István munkásságát és életét. A zsűri tagja volt Arató Erzsébet a Vésztő Városi Könyvtár igazgató asszonya; Csősz Ferenc igazgató úr és Kiss László a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke. Egy Sinka és egy szabadon választott verssel álltak ki a szavalók a közönség elé.  

A versek és prózák mellett énekesvers kategóriában is többen neveztek. Tehetséges, karizmatikus, átszellemült és profi előadókat tekinthettünk meg, így újjá születve hallhattunk több klasszikus verset is. Mindazonáltal a közönség egy percet sem unatkozott, mert egyik előadás váltotta a másikat. 

Nagy András Balázs, Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely és Múzeum igazgató-helyettese

Az előadások végén a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely és Múzeum igazgatója Nagy László és igazgató-helyettese Nagy András Balázs előadását hallgathattuk meg Sinka István életéről és munkásságáról. 

Kiss László

A rendezvény várva-várt pillanata az eredményhirdetés volt. A zsűri elnöke Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke rövid tanácsokkal és észrevételekkel díjazta a résztvevők mai teljesítményét A résztvevőket különböző kategóriákban, pénzjutalommal és emléklappal díjazták. A rendezvény légköre alapvetően visszafogott volt attól függetlenül, hogy elképesztő energiával és hitelességgel álltak ki a versenyzők, amely a hallgatóság számára maradandó élményt nyújtott. 

Ezúton gratulálunk minden versenyzőnek és a szervezőknek, hogy ismét színvonalas versenyt tudott rendezni Vésztő városa.  

Engedjenek meg egy személyes megjegyzést. Talán már a korom teszi, de azt el kell mondjam – mint régi szavaló – a hagyományos versmondások mellett, hangszerekkel megszólaltatott versek, líraibb, mélyen szántóbb előadások sokkal inkább megfogtak nemcsak engem, de a hallgatóságot is. Ezért bízom benne, hogy a tehetséges fiatalok és felnőttek – kiknek száma a településen igen magas – minél többen részt vesznek a jövő évi megmérettetésen.  

 További képeket az alábbi linken tekinthetnek meg! 

Videónkat az alábbi linken tekinthetik meg!