Hallott már az összetört szív szindrómáról? Ez az-az állapot, amikor súlyos, rövid távú szívizomproblémák alakulnak ki. Leginkább olyan nők esnek áldozatul ennek a kezelhető betegségnek, akik rossz párkapcsolatban vagy házasságban élnek. Szerencsére csak nagyon ritkán fordul elő.
Nincs is talán fájdalmasabb dolog, mikor a szeretett személy kilép az életünkből. Sokszor váratlanul ér minket a másik döntése. Még időnk sincs rá felkészülni, hogy ettől a perctől kezdve mindkettőnk élete új fordulatot vesz és a hőn áhított nagy szerelem egy ideig messziről elfog minket kerülni! Úgy érezzük, hogy becsaptak minket, és ezzel az érzéssel a rendőrséghez sem fordulhatunk. Ilyenkor csak arra várunk, hogy mikor lesz már végre vége ennek az átkozott szerelmi bánatnak, amely mardossa a lelkünket. Mert ugye milyen rossz érzés, amikor rád törnek az emlékek, éjjel-nappal csak a szeretett férfi vagy a nő jár a fejedben, és nem tudsz sem enni, sem aludni! Visszatérünk régi szokásainkhoz, a megszokott problémákhoz. Manapság divatos a Messengeren üzenetet dobni, – mert hát ugye az ingyen van – hogy bocsi, de mégsem te vagy az én emberem és ezzel külön is váltak tőlünk abban az adott percben. A lelkünket nehéz ehhez az új helyzethez hozzászoktatni, de nélkülözhetetlen, hogy egészségesek maradjunk mentálisan és testileg is. Nem kezdhetünk el úgy egy új kapcsolatot, hogy közben az ex miatt sírdogálunk a leendő kedvesünknek!
A szakítás általában nem egyik pillanatról a másikra történik. Ez a krízis egy közös folyamat része, amelyben a párkapcsolat végére jutunk, mindketten boldogtalanul. Ugye már az Ön fejében is megfordult, hogy a szakításról Ön vagy a párja tehet? Ki volt a hibás? Mit tehetünk, ha esetleg úgy érezzük, hogy önhibánkon kívül szakítottak velünk?
“Ha párkapcsolatban vagyunk, elfogadható, hogy csinálnak a felek egy próba különélést. Megfogalmazódnak, láthatóvá válnak azok az értékek, amik összetartják a kapcsolatot, vagy megfordítva megtapasztalják, hogy nincs közös utunk. Ez gyakori, hogy a válságban lévő házaspárok, mielőtt tényleg borítanak mindent törvényesen, egy ilyen próbaválást, próba különélést csinálnak. Más, amikor tartós együttélés, vagy együtt járás van. Az egyik tipikus dolog, amikor bejön a harmadik. Az mind a két félnek nagyon nehéz. Akár a férfinél, akár a nőnél jön be egy harmadik. Azt mondják, a nő hamarabb tudja feldolgozni, ha megcsalják, mint a férfi. Mert ugye az Isten hímnemű, nem nőnemű. A nők ugye azt mondják, ott van felettem az Isten. Ha egy férfit megcsalnak, már nincs felette semmi. A munkámban is megtapasztaltam, hogy nehezebben megy a férfinek a megbocsájtás, mint a nőnek. Az én nézetemben, harmadik akkor jön be a párkapcsolatba, ha a kapcsolat nem jól működik. Bármilyen téren nem jól működik, az bevonzza a harmadikat. Én hiszek benne, hogy vagy az ágyban nincs harmónia, vagy lelkileg eltávolodtak. De az, hogy tőlem eltávolodik a férjem, bocsánat azt nem a férjem csinálja! Azt ketten csináljuk! Mindig abba a csapdába esünk, hogy egy barátnak/barátnőnek beszámolunk, hogy – Haver, megőrült ez a nő! Nem lehet a kedvére tenni! – tehát mindig a másiknak látjuk a hibáját. Egy veszekedésnél könnyen megtörténik, hogy “Nekem elegem van, takarodj! Komolyan gondoltad? Igen.” Akit elzavartak, annak tartása van, aki elzavart, annak is tartása van, és a nagy veszekedésből egy szakítás lesz, akár örökre, mert az egyik nem tudja azt mondani, hogy mi bajod volt, a másik meg nem tudja azt mondani, bocsánat, tévedtem! Egy biztos. Ha kölcsönös megegyezéssel, leülnek a párok és azt mondják, hogy ennyi volt, menjünk külön, jobb lesz mind a kettőnknek, és ezt eltudja fogadni mindkettő, akkor nincs miről beszélni. Az, akit elhagynak, az elhagyottnak érzi magát. Az, aki kilép a párkapcsolatból, az utána éli tovább az életét, vagy új kapcsolatba kezd, vagy csak kiheverni akarja a régi kapcsolatát. Akit elhagytak, annak nehéz, mert itt jön be, ha depresszióba fajul a szerelmi bánat, öngyilkosságba, depresszióba fajulhat a bánat.”
Kutyaharapást szőrivel? Igaz, hogy nem!? Ha úgy gondolod, hogy kihagyhatod a gyász időszakát, nos akkor nagyon tévedsz! Ezzel a későbbiekben nagyobb lelki traumát okozol magadnak. Egy új partner az ex után csak ideig-óráig jó. A léleknek időre van szüksége, hogy regenerálódjon. Természetesen az a legjobb, ha a kapcsolatainkat is meggyászoljuk. Mennyi ideig tart a szerelmi bánat? Mi segít egy párkapcsolatot meggyászolni?
“A szerelmi bánat tulajdonképpen, ha lefordítjuk – nem érek semmit, értéktelen vagyok – ennek egy felfokozott érzése. Elhagytak és ebbe szó szerint bele lehet betegedni és nem ritka történet, hogy az elhagyott fél, neki fog és elkezd inni. Teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő. Most már majdnem ugyan annyi nő iszik, mint férfi, csak a nők kevésbé vállalják, inkább zugivók. Az elhagyott fél sokkal nehezebben bízik meg egy új partnerben, és sokkal nehezebben képes nyitni a másik felé. Nagy különbség van valóban, hogy elhagytak vagy én kilépek a kapcsolatból. Ezért sokkal jobb, hogy ha megtudják beszélni. Akkor is fáj mind a kettőnek, hogy miért kellett idejutni, de akkor nem marad az egyik ott romokban összetörve. A szerelmi veszteség az egy gyász, amit fel kell dolgozni. Akár szakítás, akár válás után, adjuk meg a gyásznak az időt. Először, hogy feldolgozzam, hogy egyedül vagyok, hogy éljem meg, hogy egyedül vagyok. Ne azért meneküljek egy másik párkapcsolatba, hogy ne legyek egyedül, majd csak akkor, amikor már jól érzem magam a bőrömben egyedül, helyre billent a lelki egyensúlyom, akkor nézzek szét a világba és akkor keressek párt, mert akkor már van esélyem. Egyébként eltarthat két-három évig, de egy egészséges szerelmi gyász az egy éven belül lezajlik.”
Nehéz elszakadni a másiktól, főleg, ha az illetőt a lelki társunknak vagy a legjobb barátunknak tekintettük. Mennyire jó az, ha a szakítás után baráti kapcsolatot tartunk fent egykori kedvesünkkel?
“Ezt csak ők tudják eldönteni. Ez különösen akkor fontos kérdés, ha már gyerek is van. Úgy gondolom, hogy fontos, hogy indulatmentesen, nyugodtan tudjanak beszélgetni egymással, és gyereknevelés terén legyen közös nevező. Bármelyik szülőnél is legyen a gyerek, mindig tudjon szeretettel, tisztelettel beszélni a másikról. Ezek létfontosságúak, egyébként pedig tényleg létezik olyan, hogy nem illünk össze, és gyűlölködés nélkül szétmennek és utána megtudnak beszélni dolgokat. Ha válásnál vagyunk, itt a legnagyobb baj, ha a gyereket tárgyként, a bosszú eszközeként kezelik. Bármilyen legyen a szülő az egyik oldalról, olyannak fogadja el a gyerek amilyen. Válás után még nem született olyan gyerek, akit, ha ütötte-verte az apja még akkor is, hogy ne reménykedjen, hogy apa nem fog inni és majd újból együtt élünk és megint jó lesz. Vagy anya nem fog inni, mert ilyen is van. Ezerféle váló ok lehet, de a gyerek nagyon vágyik arra, hogy a vér szerinti szülők újból együtt éljenek.”
A megcsalásra tényleg adhatunk okot? Megérdemli-e bárki is, hogy azt mondjuk, ezért és ezért csaltuk meg!? Mondhatunk ilyet a párunknak?
“Mondanak, csak nincs értelme. Megcsalásnál lehet ok, hogy elhanyagolja magát az egyik fél, nem ápolt és a másik fél azt mondja, hogy nincs is már gusztusom vele ágyba bújni, de ezek ürügyek és kifogások. Valamiért a másik olyanná vált. Ha kezdetkor is olyan volt, akkor nincs miről beszélni, akkor minek ment el vele, ha pedig menet közben vált ilyenné, akkor túl terhelt lett? Nincs benne energia? Itt is azt mondom, hogy ki kell deríteni, hogy mi az oka. A férfiaknál nagyon gyakori a megcsappant önbizalom. Ha szexben tudnak teljesíteni, akkor mondják, hogy én egy oké férfi vagyok. Ha szembe tud nézni azzal, hogy az életben, a munka világában kicsúszik a lába alól a talaj és mindent ezzel akar kompenzálni, akkor onnantól kezdve, hogy szembe néz vele, elmúlnak ezek a viselkedési zavar, amelyek a nőt zavarják.”
Ha a gyászidőszak után sem tudja feledni egykori partnerét, különböző testi tüneteket – álmatlanság, fejfájás, gyomorpanaszok, hajhullás, pattanásos bőr, megviselt külső – produkál, akkor érdemes felkeresnie egy pszichológust, aki segít Önnek, hogy helyre billenjen a lelki egyensúlya!
A szerelem kockázatos! Sokunk bánatára, nem létezik az örök szerelem receptje. Talán néha eszébe jutunk egykori kedvesünknek és ő is megjelenik az emlékeinkben, mint egy halvány nosztalgia. Gondolunk rá néha, hogy hogy telik az élete és vajon mi lehet most vele? De lényegében, mindennek úgy kellett történnie, ahogy azt a sors megírta. Ha hiszünk az égieknek, akkor olyannal kötjük össze az életünket, akit számunkra rendelt el az ég! Ha képesek vagyunk túljutni a szakításon, újra elhihetjük, hogy az igaz szerelem vár ránk!
A teljes interjút megtekinthetik a Körös-Sárrét Televízió csatornáján!
Írta és összeállította: Lingurár Tímea