Országos Népzene- és Néptáncverseny várta az érdeklődőket Dévaványán

Kilencedik alkalommal került megrendezésre Dévaványán a Kádár Ferenc Országos Népzene és Néptáncverseny 2019. november 16-án, és 17-én a Dévaványai Folkműhely Egyesület szervezésében. A kétnapos rendezvény helyszínéül a dévaványai Művelődési Ház szolgált, míg a főtámogató Dévaványa Város Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap.

A rendezvény névadója, Kádár Ferenc, 1958-ban az elsők között kapta meg a Népművészet Mestere díjat. Kádár Ferenc mestere volt a furulya faragásának, valamint mesteri módon, egyedülállóan játszott nádsípon.  

A kétnapos rendezvényre az ország minden pontjáról érkeztek a versenyzők. Ez az alkalom különösen nagy jelentőséggel bírt, hiszen ismét rekordszámú versenyző kívánta megmérettetni népzenei tudását vagy néptánc tehetségét. Az eseményen helyet kap minden olyan műkedvelő, zenei vagy néptánc tanuló, akik a népművészet szeretetét, tovább örökítését, régi hagyományaink tovább adását célozzák meg és ezen szellemiséget képviselik. 

Fotó: Ambruzs-Szabó József