Gyulán a Vigadó adott helyszínt 2019. május 17-én a Fidesz EP kampányzáró lakossági fórumának, ahol dr.Bakondi György a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója tartott részletes előadást a megjelenteknek.
A kampányrendezvény témája a migráció és annak megállítása volt. A fórumot megnyitotta Dr. Kovács József országgyűlési képviselő. A rendezvényen részt vett Gyula város polgármestere Dr. Görgényi Ernő, Dr. Takács Árpád kormánymegbízott, valamint érkeztek helyi képviselők, települési polgármesterek, aktivisták és érdeklődők.
Dr. Bakondi György a migráció kapcsán emlékeztette a megjelenteket, hogy milyen útvonalakon jutottak át a politikai menedékkérők és a bevándorlók. Példaként említette Görögországot.

“Hogy történt ez, hogy 2015-ben egyszer csak elözönlöttek minket a migránsok? Mindig is voltak határsértők, mindig vannak, de 2015-ben 400 ezren jöttek és volt olyan nap, hogy 8-10 ezer tiltott határátlépést regisztráltunk a szerb-magyar határon.” Folytatta gondolatait, és mint költői kérdésként vetette fel a megjelenteknek, hogy hogy is indult meg ez a migráció és ki indította ezt el, majd hozzátette, hogy 400.000 határsértő volt, de 103 országból érkeztek és ennyi országban nem volt háború!
Bakondi beszédében kiemelte, hogy a bevándorlás Európába tömeges, szervezett, finanszírozott és illegális, így csak egy nagy kérdés volt fontos számára fontos, hogy megállítsuk ezt a migrációt vagy engedjük? Mint említette, ez sok vitát generált, és mivel Magyarország a Schengeni övezethez tartozik, ezért nagyon fontos társadalmi-politikai- és gazdasági érdekünk, hogy ez fennmaradhasson, ezért meg kell védenünk az Európai határokat!
A hiteles, részletekbe menő előadás után a fórumra érkezők kérdéseket tehettek fel a miniszterelnök belbiztonsági főelőadójának, majd dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere is arra biztatta a megjelenteket, hogy menjenek el május 26-án szavazni és szavazzanak a migráció ellen!