Rendhagyó előadás várta a látogatókat a Vésztői Tájház és Mesterségek Házánál “A Katonáké” című zenés történelmi előadáson, 2019. május 08-án a kora délutáni órákban. Nagy András Balázs vezetésével és a Sárkányhúzó Zenekar közreműködésével bepillantást nyerhettek az érdeklődők a török hódoltság idejétől a második világháborúig történelmünkbe.
A Sárkányhúzó Zenekar tagjai, – akik a mai napon nagyon színvonalas és fület gyönyörködtető dalokat énekeltek, muzsikáltak – Szappanos Gábor, Csordás Mercédesz, Turzó Boglárka, Dézsi Attila és Nagy András Balázs. A zenész kollégák, barátok, mind egyöntetűen hibátlan kisebb zenei koncertélménnyel kápráztattak el bennünket.

Nagy András Balázs, a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely és Múzeum igazgató-helyettese a katonadalokról beszélt röviden a megjelentek számára. Mint említette a katonadalok nagy része mind arról szól, hogy vajon hazatér-e a katona a háborúból és várja-e a még a szerelme. Azt is elmondta Nagy András Balázs, hogy a katonadalok és pásztordalok a legrégibbek, de ha megnézzük a legrégiesebb információk a katonadalokban és a gyermekdalokban vannak.
Pontos kezdés, semmi sallang vagy manír. Csak a megszokott precizitás és tehetséges, ismeretterjesztő előadás, profizmus, gördülékeny átvezetés a korok között. Az aranytorkú Turzó Boglárka, valamint a rövid ismertetők a korszakokról csak még jobban megragadták a közönség figyelmét. Az iskolából ismert katonadalokat már mi magunk is közösen énekeltük a Sárkányhúzó Zenekarral.
A történelmünk és a népzene iránti hatalmas alázat komoly útravalót adott a hallgatóságnak. A közel egy órás műsor után a történelmi korszakokról és a kiválasztott, elmuzsikált katonadalokról való kötetlen beszélgetés vette kezdetét. Bízunk benne, hogy minél több emberhez eljut Nagy András Balázs és a Sárkányhúzó Zenekar üzenete, hogy a történelmünket nemcsak a tankönyvekből, száraz anyagként lehet megismerni és megtanulni, hanem a népzene szeretete és a katonadalokon keresztül is.