A KEHOP-5.2.2/16-2016-00010 elnevezésű pályázatnak köszönhetően két, Szeghalom szívében elhelyezkedő épület került felújításra. A pályázat teljes összege 1.220 milliárd forint volt és ennek részeként korszerűsödhetett a járási hivatal két épülete.
A 21. századnak megfelelően az épület tetején napelemek kerültek elhelyezésre majd a nyílászárókat cserélték le hőszigetelő ablakokra, és természetesen a zárfödémet is leszigetelték.
Macsári József, Szeghalom város polgármestere beszédében kitért a múlt fontosságára és annak kihatására a jelenre, megtudhattuk az épület tervezőjének nemzedékeket átívelő látomásásának jelentőséget mely ma is gazdagítja Szeghalom város látképét. Polgármester úr nyilatkozott nekünk arról, hogy milyen jelentőséggel is bír a két épület a város életében.
Krizsán Anett a megújuló energiaforrások mellett beszédében a korszerű és ügyfélbarát munkakörnyezet mellett tette le a voksát. Hivatalvezető asszonyt megkérdeztük arról, hogy miért volt fontos a két épület korszerűsítése.
Dr. Kovács József, országgyűlési képviselő a 2010 óta megtett útról beszélt és egy jól sikerült központosításról a járási hivatalok tükrében. Rövid interjúban nyilatkozott nekünk az épületek tulajdonságáról, arról, hogy miért volt fontos az épületek felújítása.
Reméljük a jövőben számtalan épület újításának, korszerűsítésének lehetünk még tanúi.
Írta: Kiss Adrienn