Május 19-én, szombaton „Háromágú diófa” elnevezéssel emlékműsort tartottak Szeghalmon, a Művelődési Központban Bencze Lászlóné, dr. Mező Judit emlékére.
Mező Judit zeneszerető családban született 1933-ban Szeghalmon. Sok sárréti és hajdúsági településen végzett népzenei kutatómunkát. Gyűjtéseiből több daloskönyv és hangzó anyagok kerültek kiadásra. 2017. június 30-án hunyt el Debrecenben, életének 85. esztendejében.
Az emlékműsort egy koszorúzás előzte meg május 17-én Szeghalmon, az epreskerti temetőben temetőben, ahol koszorút helyeztek el a Sárréti Népdalkör Egyesület tagjai. A koszorúzás után egy közös népdalénekléssel emlékeztek meg Bencze Lászlóné dr. Mező Juditről, egykori mentorukról, barátjukról.
Őt követően Jutka néni fia, Bencze Miklós osztotta meg családjuknak a rendezvénnyel kapcsolatos gondolatait.
Szombaton délután 14 órától kezdetét vette az emlékműsor. A szeghalmi Sárrét Népdalkör nyitotta meg a rendezvényt. Utána egy-egy csokorral köszöntötte Macsári József, Szeghalom város polgármestere Bencze Lászlóné dr Mező Judit megjelent családtagjait, majd szólt az egybegyűltekhez, rokonokhoz és a megjelent közönséghez. Az esemény főszervezője, Nagy András Balázs néhány gondolattal emlékezett meg tanáráról, mentoráról, Bencze Lászlóné dr Mező Juditról.
Turzó Boglárka, Vass Lajos Kiemelt Nívódíjas népdalénekes bihari dalokkal állt színpadra Bencze Lászlóné dr Mező Judit gyűjtéséből. Ezután a Nagy András Balázs vezette Sárkányhúzó Zenekar következett, akik Bencze Lászlóné dr Mező Judit szakmai segítségével indultak el.
A folytatásban az Arany Páva díjas Csökmői Fonó következett, akik 2006-ban alakultak népzenét kedvelő fiatalokból, szakmai vezetőjük egészen haláláig Jutka néni volt. Most Pásztordalokat adtak elő Bencze Lászlóné dr Mező Judit gyűjtéséből. A Fölszállott a páva döntőse, Debreczeni-Kis Helga citerajátékából kaphattak egy kis ízelítőt a hallgatóság, majd őt követte Czudor Zsuzsa, aki a Vass Lajos Népzenei Verseny országos döntőjén arany fokozatot szerzett. Hegedűvel és énekhanggal tagja a Sárkányhúzó zenekarnak is. Most szólistaként állt színpadra, citerán Nagy András Balázs kísérte. Ezután a szeghalmi Sárréti Népdalkör következett, akik számos díjat, elismerést tudhatnak magukénak, s akik Jutka néni népdalainak folyamatos éltetésével és a „Háromágú diófa…” elnevezésű hagyományteremtő esemény megrendezésével kíván tisztelegni Bencze Lászlóné dr Mező Judit munkássága előtt.
A műsort a Belencéres Néptáncegyüttes zárta, akik több országban is bemutatkoztak már, számos hazai és nemzetközi sikert könyvelhetnek el, ezek között az egyik legjelentősebb a Kállai Kettős Néptáncfesztiválon 2009-ben elért együttesi Nívó díj. A Belencéres Néptáncegyüttes a Kárpát- medence magyar és nemzetiségi néptánc és népzene hagyományának megőrzése mellett felvállalta szűkebb régiójának, Békés- megyének a magyar és nemzetiségi zene és tánchagyományának feltárását, szélesebb körben történő megismertetését, színpadra állítását. Az együttes műsorában táncjáték formájában betekintést nyújt a II. világháború időszakának hangulataiba, emléket állítva a hazai hősöknek. Az összeállítás címe „Mikor mentem a faluból kifele..”, a zenét a Suttyomba zenekar szolgáltatta. Előtte egy rövid film volt megtekinthető Nagy András Balázs szerkesztésében, ami az 1956-os szeghalmi néptáncgyűjtésnek állít emléket.
16:30-tól, a műsor után kezdetét vette az I. Szeghalmi Táncház Mahovics Tamás és a Suttyomba Zenekar közreműködésével. A Táncházról és az ezzel kapcsolatos tervekről kérdeztük Mahovics Tamást, a népművészet ifjú mesterét: megkérdeztük tőle, hogy milyen táncokat tanított be a táncház folyamán. Választ kaptunk arra is, hogy van-e bármi kötődése ezeknek a táncoknak Szeghalomhoz.
Írta: Kiss Adrienn