Idén, május 12-én immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság és Dévaványa Város Önkormányzata a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont területén a Túzokfesztivál.
Az ünnepséget Dr. Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója nyitotta meg, majd Valánszki Róbert, Dévaványa polgármestere köszöntötte a jelenlévőket.
Számos kísérő programokkal készültek a fesztviálra a szervezők.:
Az Alföldvíz Zrt. érdekes bemutatót és foglalkozást tartott, volt solymász-, íjász-, Csikós- és halászati bemutató. Az érdeklődők betekintést nyerhettek a népi pásztoréletbe, megmérettethették természetismereti tudásukat. A gyerekek póni lovaglás mellett kézműves foglalkozásokon is részt vehettek.
Természetesen a kézműves vásár, a sütés, főzés és a színpadi programok se maradt ki az egész napos programsorozatból:
„Állati jó bemutató”-t láthattak az érdeklődők. A délelőtt folyamán Hevesi Imre érdekes gyermekműsort tartott. Fellépett a Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néptánccal. A Dévaványai Folkműhely Egyesület zenés produkcióval lépett színpadra. A Vadrózsa Népdalkör egy dalcsokorral készült a mai alkalomra. Mozgalmas, táncos bemutató következett az Ametiszt és Írisz Mazsorett Csoport előadásában. Ezután Vitéz Kádár Ferenc lépett a színpadra. A Mellofon Fúvós Együttes koncertet tartott a hallgatóságnak.
Több szakmai program is meghirdetésre került:
A reggeli órákban túzoklesre volt lehetőség, a nap folyamán pedig botanikai túrát tehettek az érdeklődők. Régi magyar háziállatfajták bemutatására is sor került, illetve ragadozómadár-védelmi bemutatót is tartottak. Az érdeklődők részt vehettek makroszkopikus vízi gerinctelenek vizsgálatán, s láthattak madárgyűrűzést is.
Fontos, hogy ilyen és ehhez hasonló fesztiválok és rendezvények is jelen legyenek az életünkben, hiszen ilyenkor nem csak a gyerekek, de a felnőttek is kicsit közelebb kerülnek a természetvédelem fontosságához.
Írta: Kiss Adrienn