Vésztő Város Önkormányzata a szociális és gyermekvédelmi ellátások helyi rendszeréről szóló 4/2015. (II.26.) számú rendeletének 30. § (2) bekezdése alapján Szociális földprogramot hirdetett meg erre az évre is.
A szociális földprogram szakmai előadását Balogh Csilla igazgatási csoportvezető, valamint Dráguly Norbert, a programban felelős szakmai segítő koordinátor tartotta. Vésztő Város Önkormányzata 1 millió 50 ezer Forint támogatást kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Idén harminc rászoruló család vehet részt a programban.
A szociális földprogram három tevékenységből tevődik össze. Az első a „Háztáji konyhakertek megművelésének elősegítése”, a második a „Családi állattartás, állattenyésztés beindítása”, és a harmadik tevékenység a „Családi mintakert kialakítása”.
Balogh Csilla elmondta, hogy a pályázat neve módosult „Konyhakerti és kisállattartási” alprojektre. Ezt követően beszámolt arról, hogy milyen támogatást, segítséget kapnak a leendő gazdálkodók az önkormányzattól.
A program beszámoló végén a résztvevők aláírták az önkormányzattal való szerződésüket.
Videó összeállításunkat az alábbi linken tekinthetik meg!