Sajtótájékoztató a gazdafórumról

Az elmúlt nyolc esztendőben végzett mezőgazdasági fejlődésről, növekedésről számolt be Dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár Vésztőn egy rövid sajtótájékoztató keretén belül. A sajtótájékoztatón továbbá részt vett Dr. Kovács József országgyűlési képviselő, és Molnár Sándor Vésztő Város polgármestere.  

Molnár Sándor köszöntötte a sajtó képviselőit, ezt követően elmondta, hogy a mai gazdafórum alkalmával olyan előadásokat tartanak a gazdáknak, melyben a jövőre való kilátásokról tájékozódhatnak. Dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár beszámolt arról, hogy országjárásba kezdtek, ezzel is erősítve a gazdák és a kormány közötti kapcsolat erősítését, információk áramlását. Az országban gazdafórumokat tartanak, melyen a földművelésügyi miniszter, államtitkárok, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakértői is részt vesznek. Ezen gazdafórumok alkalmával kívánnak számot adni az elmúlt évek sikereiről.  

Dr. Bitay Márton elmondta: “én azt hiszem, a magyar gazdatársadalom és a kormány viszonyát jól mutatja az, hogy a korábbi évek, évtizedekben most sikerült úgy kormányoznunk, hogy nem nagyon voltak gazdatüntetések. Már pedig a gazdák szokták hallatni a hangjukat, ha nekik valami nem tetszik. Ebből arra merek következtetni, hogy sikerült szót érteni egymással, sikerült a gazdák kéréseit megérteni, meghallgatni és velük közösen a gazdákkal együtt kormányozni”. 

Rövid beszédében kiemelte: “Magyarország az Európai Unión belül az egyik leggyorsabban fejlődő agrárgazdaság. A legtöbb fejlődést, a leggyorsabb fejlődést itt értük el.” 

Az állami földekért felelős államtitkár arról is számot adott, hogy a magyar nemzeti összterméknek évről-évre egyre növekvő és markáns részét az agrárium adja. Az is látható, hogy a magyar gazdaság exportjának növekedése az export piacon az agráriumnak köszönhető. Beszélt a tej, a tojás, a sertéshús és a hal ÁFA csökkentéséről, a Földet a gazdáknak című programról, valamint a vidékfejlesztési támogatásokat is megemlítette. Mint elmondta, még az idei évben 1300 milliárd forint agrártámogatás kerül kifizetésre.  

Végezetül elmondta, hogy az elmúlt nyolc évben sikerült megduplázni a hazai forrásokat, amely 2010-ben alig 50 milliárd forint volt. Ma már ez az összeg 110 milliárd forintra rúg.  

A sajtótájékoztató harmadik felszólalója Dr. Kovács József országgyűlési képviselő volt, aki kiemelte az elmúlt évek sikeres programjait. Mint mondta, 22 ezer emberrel több dolgozik az élelmiszeriparban, 50 ezer emberrel nőtt a mezőgazdasági dolgozók száma, és az export évi 5,6 milliárdról 8 milliárdra növekedett az elmúlt években.

Videó összeállításunkat az alábbi linken tekinthetik meg!