Támogatásáról biztosította Kövér László Vésztő város polgármesterét, Molnár Sándort

Védjük meg közös eredményeink címmel tartottak Vésztőn a Sinka István Művelődési Központban október 1-jén sajtótájékoztatót és lakossági fórumot, amelyen részt vett Kövér László az Országgyűlés elnöke, Zalai Mihály a Békés Megyei Önkormányzat elnöke; dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Molnár Sándor, polgármester.

A képen dr. Kovács József, Kövér László, Molnár Sándor és Zalai Mihály.

Az Országgyűlés elnöke elmondta, hogy nem egy országos politikusnak kell helyben megmondania, hogy mik a problémák és hogyan kell ezeket rendbe tenni, hanem a helyi embereknek kell eldönteniük mindezt, viszont fontos, hogy egy országos képet kapjanak az eredményekről, sikerekről. A házelnök kiemelte, az október 13-ai választáson dől el a települések sorsa a következő öt évre.

Molnár Sándor, Vésztő Város polgármestere hangsúlyozta, hogy fontos ismertetni az elmúlt öt és kilenc évben történt fejlesztéseket továbbá kiemelte, a magyar kormány és Vésztő között együttműködést sikerült elérni, hiszen ebben a ciklusban közel 12 milliárd Forintot sikerült pályáznia a városnak. A lakossági fórumon kérdezhettek a jelenlevők a meghívottaktól és a polgármestertől, aki mindenki számára válaszolt a felmerült kérdésekkel kapcsolatban, valamint reagált az őt ért vádakra, amelyek a Facebookon jelentek meg hozzászólások formájában.