Minden évben május utolsó vasárnapján gyermeknapot tartanak és gyermekeket köszöntenek országszerte. Ez Szeghalmon se volt másképp, ugyanis 2018. május 27-én egy egész napos programsorozatot rendeztek a Szabadság téren.
A rendezvény ideje alatt lehetett pónit lovagolni, részt vehettek a gyerekek lovagi tornán, arcfestésen, csúszdázhattak és csillám tetováltathattak térítés mentesen. Ezen kívül volt íjászat, popcorn, vattacukor, fagyi, jégkása, lufi és bazár várta az érdeklődőket.
A délelőtti programokat a Nívódíjas Szeghalmi Mazsorett Együttes műsora nyitotta meg, ahol bemutatkozott a Százszorszép, az Orchidea, a Mini Mazsorettek és a Csillag csoport. Az együttes alapító művészeti vezetője: Macskinné Pór Erzsébet, Nívódíjas mazsorett és gyermektánc oktató.
A látványos bemutató után Balogh Árpád gitároktató és Tanítványai koncertje következett.
A Szeghalmi Rendőrkapitányság közreműködésével kerékpáros ügyességi pályát is felállítottak, melyen kicsik és nagyok is kipróbálhatták magukat.
A délután folyamán különféle ügyességi játékokat szerveztek a Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai a kilátogató gyermekeknek. 13:00 órától a Szeghalmi Tűzoltóság tartott érdekes bemutatót, majd a kíváncsi gyerekek be is ülhettek a tűzoltóautóba, megnézhették, miből is áll össze a felszerelés.
Ezután a mezőberényi Kacagó Bábszínház A három kismalac című előadását tekinthették meg. A kismalacok, a gyerekek nagy örömére, túljártak a motoros farkas eszén.
A Csabai Színistúdió közreműködésével bemutatásra került a Kalózok újra tengeren című zenés produkció. Sok gyerek az előadókkal együtt énekelt, tapsolt.
16:00 órától a Dalma Dance Club modern táncbemutatót tartott, majd őket követte Gurmainé Csüllög Évi, aki gyerek zumbát tartott. Sokakat magával ragadott a lendületes közös zumba óra, mind kisebb, mind a nagyobb gyermeket.
Mindenki nagyon jól szórakozott. Reméljük jövőre is találkozunk!
Írta: Kiss Adrienn