KSTV – Hagyományőrző Majális a vésztői Tájházban

Május elsején Hagyományőrző Majálist tartottak Vésztőn, a Mesterségek Háza és Tájházban. A meleg idő ellenére számtalan, változatos műsor volt megtekinthető.

Első műsorszám a Vésztői Mazsorett Együttesé volt. A 22 éves Vésztői Mazsorett Együttes az idén, március 15-én „Vésztő kultúrájáért” kitüntetésben részesült. Több, mint két évtized alatt az együttes legeredményesebb formációi a Junior, a Mini Mazsorettek, a Kristály, a Szivárvány, az Aranyeső, a Napsugár, a Zafír és a Holdfény csoportok tudásuk legjavával járultak hozzá a fejlődéshez, a város hírnevének öregbítéséhez, példát mutatva a jövő nemzedékének.


Utánuk következett az Ugri- Bugri Tehetség Csoport a Központi óvodából.
A Bartók Béla Népdalkör erre az alkalomra Bihari népdalokkal Bence Lászlóné gyűjtéséből és Vésztői népdalokkal készültek.


Országút című táncos country darabot adott elő a Szépkorúak Nyugdíjas Egyesület. A tagok közül Bacsa András és Szabó Mihályné szavalata is elhangzott, illetve Bacsa Andrásné és az Őszidők Nyugdíjas Egyesületből Kovács Jánosné dalolt a közönségnek.
Tóth Gyula nótáival örvendeztette meg a hallgatóságot. Többen vele együtt énekeltek.
„Jó ebédhez szól a nóta!” – Mulatós dalok következtek Horváth Róbert előadásában, majd Polák Teri szórakoztatta a közönséget különböző slágerekkel.


A nap zárásaként „Slágerek, dallamok, emlékek” címmel operettelőadás láthatott és hallhatott a  közönség Merényi Nicolette magánénekes és Kiszely Zoltán színész előadásában szép emlékeket ébresztve az ismerős dallamok.

Kellemes napot tölthettek együtt az érdeklődők.

Videó az alábbi linken!

Írta: Kiss Adrienn