Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is megemlékeztek a Föld Napjáról a vésztői óvodások és a Szabó Pál Általános Iskola első osztályos diákjai.
Április 19-én, délelőtt a Városháza előtti téren gyűltek össze a gyerekek kísérőikkel, ahol egy rövid összefoglalót hallhattak Szűcsné Köteles Andrea óvodapedagógus előadásában a Föld Napjáról, arról, miért is fontos, hogy óvjuk Földünket. Az óvodások Birkás Erzsébet: Az életet védeni kell című versével köszöntötték az ünnepet, majd elénekelték közösen a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű dalt.
Ezután átvonultak a Sinka István Művelődési Központ melletti füves részre, ahol egy Hétpróbás kalandtúra várta az ovisokat, ám előtte az Ugri- Bugri Tehetségcsoport egy kis közös mozgásra invitált mindenkit. Rengeteg mókával és kacagással telt a nap mindenki számára!
A rendezvény fő védnöke a Vésztői Településszépítők Egyesülete.
Írta: Kiss Adrienn