Békési Érték-Mérő címmel járási vetélkedő sorozatot szervezett a Békés Megyei Önkormányzat, melynek 5. állomása Szeghalom volt. A járási elődöntőket hungarikumok témakörében 9 településen rendezték meg, általános és középiskolás csapatok számára. 2017 február 7-én 9 órától mérhették össze tudásukat a szeghalmi diákok a Művelődési, Sport- és Szabadidő Központban.
A Békés Megyei Önkormányzat, azzal a céllal rendezett járási vetélkedő sorozatot, hogy a fiatalokkal megismertessék a helyi értéket, ezáltal közelebb kerüljenek a gyerekek a településük kulturális, gasztronómia és természeti kincseihez. A versenyen négy diákból álló, általános és középiskolás csapatok mérhették össze tudásukat.
A szeghalmi verseny 2017 február 7-én 9 órától várta a diákokból álló csapatokat a Művelődési, Sport- és Szabadidő Központban. A szeghalmi az 5. állomás volt a vetélkedősorozatnak, ahol Tolnai Péter a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke nyitotta meg a versenyt, aki beszédében kiemelte az értékmentés fontosságát és elmondta, hogy az eddigi vetélkedőkön a gyerekek jól felkészültek és ügyesek voltak, majd megragadta az alkalmat és megköszönte a felkészítő tanárok lelkes munkáját a verseny kapcsán.
A megyénket illetően 9 járási székhelyen tartják meg az elődöntőket, ezek február elsején kezdődtek, majd tervek szerint a hónap első felében kerül sor a Békés megyei döntőre, megyeszékhelyünkön Békéscsabán. A szeghalmi diákok nagy lelkesedéssel és izgalommal vágtak neki a versenynek, ahol elsőként egy tesztsort töltöttek ki, de a szervezők olyan feladatokkal is színesítették a versenyt, mint a sokak által ismert és kedvelt Activity.
Ha a járási elődöntők befejeződnek mind a 9 településen , megyei döntőre kerül sor, ahol a legjobbak vehetnek részt, majd az első helyezett csapatok egy 3 napos kirándulást és részvételi lehetőséget nyernek az országos döntőbe. Reméljük a verseny eléri célját, és egyre több fiatal megismerkedik, nem csak országunk, de megyénk és településeink kuriózumaival is.