Ünnepi hangulatban telt a szalagtűzés a Báthori Bálon

A Báthori István Gimnázium Vésztői Tagintézménye minden évben megtartja hagyományos szalagtűző ceremóniáját a Sinka István Művelődési Központban. Idén, 2020. február 29-én tartották meg az ünnepi eseményt, amelyen a végzők diákok, az iskola vezetése és a hozzátartozók vettek részt. A diákok izgatottan várták a szalagtűzés örömteli perceit!

A rendezvényt Kővári Csilla intézményvezető-helyettes nyitotta meg. Az eseményen ünnepi köszöntőt mondott Szabó Sándor képviselő, a helyi Oktatási-és Kulturális Bizottság elnöke. Köszöntőjében az iskola érdemeiről beszélt, majd sok sikert és kitartást kívánt a vizsgázóknak. 

Ezt követően a szalagtűzés vette kezdetét. A szalagot a diákoknak Csősz Ferenc intézményvezető tűzte fel, majd közös fotózás következett. Az est folyamán fellépett Lakatos Rudolf, a Premier Művészeti Szakgimnázium diákja, aki varázslatos énekhangjával kápráztatta el a nézőket. A Báthori Bál vacsorával és táncos mulatsággal zárult.

A SZILTOP Oktatási Nonprofit Kft. 2005-ben alapította meg a Báthori István Gimnáziumot azzal a célkitűzéssel, hogy a munkanélküliség által leginkább sújtott Kelet-Magyarországi megyékben, olyan középiskolai hálózatot épít ki, amelyek a piaci elvárásoknak megfelelő tudással vértezik fel a hallgatókat, valamint rugalmas, több területen is jól alkalmazható szakemberek gimnáziumi oktatását, szakképzését valósítja meg. Az iskola legfontosabb eseménye mára az érettségi vizsga, amely az esti oktatási munkarend szerinti négy évfolyamos gimnáziumi oktatással történik. Békés megyében nyolc településen van jelen az iskola. Megtalálható Békéscsabán, Csorváson, Füzesgyarmaton, Kondoroson, Medgyesegyházán, Nagyszénáson, Szarvason és Vésztőn.