A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság évértékelőt tartott 2020. február 21-én Békéscsabán, ahol az ülésen ismertették a 2019-es közlekedésbiztonsági helyzetet és a bizottság baleset-megelőzési tevékenységet.
A tanácskozáson részt vett Hudák Pál r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, a bizottság elnöke ismertette Békés megye baleseti helyzetét.
Békés megyében csökkent a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma. Országosan a halálos közlekedési baleset is kevesebb volt 2019-ben, mint 2018-ban. Békés megyében a személyi sérüléses balesetek 80%-a három okra vezethető vissza. Az egyik az elsőbbségi szabályok megszegése, a második a gyorshajtás és a harmadik kanyarodási szabálytalanság.
A személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek 57%-át személyautó-vezetők, 21%-át pedig a kerékpárosok okozták. Tavaly Békés megyében 45-tel kevesebb személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, mint 2018-ban. A súlyos és a könnyű sérüléssel járó balesetek száma csökkent, halálos baleset ugyanakkor az előző évhez képest kettővel több volt a 2018-as adatokhoz képest.
Az ittasan okozott balesetek száma csökkent, de még így is magasabb, mint az országos átlag. Az 54 ittasan okozott balesetből 32 esetben nem gépjárművezető volt az okozó. Kedvező tendencia figyelhető meg a kerékpárosokat érintő balesetek számában, 2019-ben 24-gyel kevesebb ilyen eset történt, mint előző évben.
A gyalogosok kilenc személyi sérüléssel járó balesetet okoztak. Az elmúlt négy évben szerencsére nem történt olyan közlekedési baleset Békés megyében, amelyben gyermek vesztette volna életét. Ugyanakkor a gyermekbalesetek száma 4-gyel emelkedett. A balesetben megsérült gyermekek több mint fele utasként sérült meg.
A közúti közlekedési balesetek számának emelkedése miatt tavaly a rendőrség egy országos baleset-megelőzési programot dolgozott ki. A Pofátlan(TAN)ítás elnevezésű kezdeményezés Békés megyében is működik és tárt fel kirívó, rendkívül veszélyes szabálytalanságot. A rendőrség célja, hogy kiszűrjék azokat, akik nem tartják be az előírásokat a forgalomban, és nemcsak magukat, hanem másokat is veszélyeztetnek. Békés megyében több civil autóval a rendőrök folyamatosan ellenőrzéseket végeznek.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság több megyei és országos baleset-megelőzési, felvilágosító programot is indított. Ilyen volt a 2019/2020-as tanévben indított kilenc iskolabusz, amelyben a buszokon baleset-megelőzéssel kapcsolatos, közlekedési témájú gyermekrajzokat, grafikákat és figyelemfelhívó mondatokat ábrázoló matricák láthatók. További program volt a „Közlekedik a család” országos vetélkedősorozat, vagy a „Megvilágosodás Napja”. A „Toleranciát az éveknek” című, időseknek szóló program. A városi baleset-megelőzési bizottságok titkárai az elmúlt évben közel 20 ezer óvodásnak, általános iskolás és középiskolás diáknak tartottak ismeretterjesztő előadásokat. A „Biztonságos Közlekedés Gyermekszemmel” rajzpályázat országos fordulóján három Békés megyei fiatal rangos helyezést ért e.
A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság arra kér mindenkit, hogy tartsa be a szabályokat, óvatosan, türelmesen közlekedjen vigyázzon magára, családtagjaira és legyen tekintettel a közlekedő partnerekre is!