Gondolom Ön is négyesre, esetleg ötösre értékelné KRESZ tudását! Nos, ezzel szemben a valóság nagyon silány eredményeket mutat, de nem ennek apropója kapcsán írunk most, hanem azért, mert idén 45 éves a KRESZ!
Manapság már elképzelhetetlen lenne a szabályok nélküli közúti közlekedés. A KRESZ által meghatározott és követendő szabályok teszik lehetővé a forgalomban való biztonságos közlekedést, a közlekedők eligazodását és tájékoztatását, valamint védik a forgalomban részt vevők testi épségét, életét!
Már a 19. században is igyekeztek meghatározni a közúti forgalom rendjét. Az első magyar KRESZ-nek egy 1910-ben született belügyminisztériumi rendeletet tekintünk. Hosszú évek után, 1975 februárjában hirdették ki a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975 (II.5.) KPM-BM együttes rendeletet, amely 1976. január 1-én lépett hatályba. (A KRESZ egy mozaikszó, jelentése: Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása). A KRESZ eddig 37 alkalommal esett át kisebb-nagyobb módosításon.
Az 1968. évi Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény aláírását követően létrejött új magyarországi jogszabály első változatában számos változtatást, újítást vezetett be. Ilyen újítás volt a biztonsági öv használata a személygépkocsi első ülésén utazó személyeknek, vagy az, hogy nem lehetett 6 éven aluli gyermeket szállítani a személygépkocsi első ülésén.
1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele, hogy a közlekedési szabályokat mindenki megtartsa és számíthasson arra, hogy azokat mások is megtartják. Emellett szükséges az is, hogy a közlekedés résztvevői előzékenyek és türelmesek legyenek egymással szemben. |
A KRESZ legutóbb 2019. július 27-én módosult, amelynek során külön tájékoztató táblát kaptak a templomok, továbbá a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek – megfelelő matricával rendelkezve – a buszsávban haladhatnak. Legfontosabb közlekedési szabálygyűjteményünk 66 §-ból és két függelékből áll, amely tartalmában és szellemiségében megfelel az európai uniós jognak.
KRESZ tudását a 45evesakresz.hu oldalon tesztelheti!