Immáron nyolcadik alkalommal került megrendezésre 2018. február 17-én a vésztői Sportbál, melyen Vésztő Városa az elmúlt év legsikeresebb versenyzőit, tehetségeit díjazza, rangos elismerést biztosítva ezzel számukra.
Nagy előkészületek előzték meg e jeles eseményt. Vésztő Város Önkormányzata és a helyi sportoló egyesületek évek óta díjazzák a legjobbakat lokális szinten. A rendezvény műsorvezetője Turbucz István volt. Az eseményen meghívottként tiszteletét tette Dr. Kovács József országgyűlési képviselő, Molnár Sándor Vésztő Város polgármestere, Szabó Gézáné Vésztő Város alpolgármestere, Farkas János a Vésztői Városüzemeltetés vezetője, Szabó Csaba Körösújfalú polgármestere, valamint Kiss Virág IFBB Pro Bikini fitness versenyző. A megjelenteket köszöntötte dr. Kovács József országgyűlési képviselő. Mint mondta – sportbálra szívesen megy az ember. Ezt követően egy Hemmingway idézettel kezdte köszöntőjét. A képviselő örömét fejezte ki, hogy Vésztőn sok tehetséges fiatal van, ezzel is felhívta a figyelmet a tehetséggondozás fontosságára.
A különböző sportágakban jeleskedők 2017-ben az alábbi személyek lettek:
Labdarúgásban 2017-ben az év labdarúgója díjat Lázár Tamás kapta. Az év labdarúgója a szurkolók véleménye alapján Papp Dávid, míg a vésztői labdarúgó egyesület örökös tagja Rábai Róbert lett. A díjakat átadta dr. Kovács József.
Fekvenyomás kategóriában az év férfi fekvenyomója Balogh Nátán lett. Női kategóriában az év sportolói Szabó Lili és Cserna Petra. A Marvel Team sportolói országos bajnokai: Cserna Petra, Szabó Lili, Csongrádiné Szimilkó Ilona, Balog Nátán, Fazekas Tibor, Cserna János, Csüllög Béla, Csurai Pál, Mikó Imre, Berke Lóránd és Nemes Róbert. A díjakat átadta Kiss Virág. Tenisz sportágban kiemelkedő teljesítményt nyújtott Barabásné Szabó Zsuzsanna. A férfiaknál az év teniszezője Turbucz János és Turbucz Attila lett. A díjakat átadta Molnár Sándor.
Asztali teniszben Tallér Mihály diadalmaskodott. A díjat átadta Szabó Gézáné. MMA harcművészeti sportágban kiemelkedő teljesítményt nyújtott Nagy Bence. A díjat átadta Szabó Gézáné.
A díjátadó után finom vacsora várta a vendégeket. A jelenlevők éjszakába nyúlóan ünnepelték egymás sikereit, örömmel táncoltak, mulatoztak!