A Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke azt közölte az MTI-nek adott interjújában, hogy nem várható ellátási zavar a füstölt húskészítmények piacán, valamint az ágazati vállalatok széles kínálattal várják a vásárlókat, viszont a termékek a múlt évhez képest jelentősen magasabb áron kaphatók majd.
Közeleg a húsvét és a legtöbben ebben az időszakban – normál állapotok idején – sürögnek, forognak a konyhákban, nagybevásárolnak vagy épp utazásokat nézegetnek a húsvéti hosszú hétvégére. A koronavírus sajnos átírta a bolygón minden ember életét, és nagyon sokan sajnos belehaltak a vírus elleni küzdelembe.
Hihetetlen mértékű drágulás söpört végig a sertéshúspiacon, a friss húsok mellett a készítmények ára is megugrott az elmúlt pár hétben. Tavaly novemberben a sertéspestis miatt volt jelentős áremelkedés a húspiacon, most a koronavírus miatt. A Hússzövetség elnöke, Éder Tamás interjújában elmondta, hogy a húsvéti füstölt hústermékekből évek óta 6-7 ezer tonna fogy, így idén is hasonló forgalomra számít. Kiemelte, hogy a húsüzemekben már jóval húsvét előtt elkezdődik a felkészülés, és vannak olyan készítmények, amelyeket már hetek óta gyártanak.
Nem csoda, hogy az egekbe szökött árak láttán a vásárlók úgy döntenek, hogy a megszokottnál kevesebb sertésárut tesznek a kosarukba vagy elhagyják a húsvásárlást. A koronavírus-járvány miatt a legtöbb magyar háztartásnak takarékoskodnia kell, ezért nagy valószínűséggel az olcsóbb, gyengébb minőségű termékek iránti felvásárlásának fog kedvezni.
Az élő állatok felvásárlása és feldolgozása mára már nem jellemző a háztartásokra. Sokan felhagytak a disznótartással, aminek legfőbb oka, hogy megszűnt a moslékos hizlalás lehetősége. Míg ételmaradék minden háznál akad, addig a gabonaalapú takarmány sokak számára többletköltséget jelent. A háztáji mellett a kistermelői sertéstartás is hanyatlóban van, mivel helyüket a modern körülmények közt dolgozó nagyüzemi telepek veszik át. Ezeknél a nagyüzemeknél egyszerűbben tudják biztosítani a különböző higiénés és környezetvédelmi követelményeket.