Évindító önkormányzati fórumot tartott a Békés Megyei Önkormányzat, amelyen a települési- és a megyei nemzetiségi önkormányzatokat, az egyházakat és egyéb civil szervezeteket érintő aktuális témákról tartottak koordinációs értekezletet. A fórumon beszédet mondott többek között dr. Takács Árpád; Zalai Mihály és Gyopáros Alpár.
Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke a TOP-os programokról beszélt, melyben kiemelte, hogy Békés megyében 62 milliárd forint értékben születettek támogatói döntések, amelyek már megvalósultak vagy folyamatban vannak.
Mint kiderült, a Terület és Településfejlesztési Operatív Programban beadott projektek felével a kedvezményezettek 2019 végéig elszámoltak, a pályázatok egy része kivitelezés alatt áll, és vannak közbeszerzés vagy tervezés alatt álló fejlesztések is. Az épitóipari árak emelkedése miatt Békés megyében a költségnövekedés miatt 26 igényt hagytak jóvá 445 millió forint értékben. További 18 kérelem vár még feldolgozásra, és eddig 464 projektet világítottak át 150 milliárd forint értékben.
Dr. Papp Emese, a Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztályának főosztályvezetője a Belügyminisztérium önkormányzati pályázati lehetőségeiről tartott előadást a megjelenteknek. Beszédében kihangsúlyozta, hogy az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre 6 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre, míg a megyei önkormányzatok fejlesztési feladatinak támogatása 300 millió forint. Öt milliárd forintos keretet lehet megcélozni a szociális célú tüzelőanyag vásárláshoz kapcsolódó támogatásnál. Az önkormányzatok rendkívüli támogatására 8 milliárd forint áll rendelkezésre, a vis maior támogatásra 6,1 milliárd, az önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatására 1,5 milliárd, a Magyar Falu Program alprogramjainak támogatására pedig 40 milliárd forint.
Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztosa a Magyar Falu Programról és a várható új kiírásokról beszélt. A program céljait határozta meg, miszerint szükséges megállítani a falvak elnéptelenedését és a népességcsökkenés visszafordítására kell törekedni. A kistelepülésekről való elvándorlás főbb okaiként a közösségi élet hiányát, a közlekedés, az infrastruktúra és az intézményrendszer fejletlenségét említette. A Magyar Falu Programban múlt évben 15 pályázati kiírás jelent meg, valamint idén több pénz jut az alsóbbrendű utak felújítására is.
Fotó: Zentai Péter