A gyulai Vigadóban kapott helyet a 2019. szeptember 30-án megrendezett lakossági fórum, amelyen részt vett dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere; dr. Kovács József országgyűlési képviselő, valamint Kósa Lajos, politikus, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.

A Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke sajtótájékoztatóján kifejtette: az országban szerte 1200 induló polgármester jelöltjük van, akik együtt kívánnak dolgozni a kormánnyal azzal a céllal, hogy településük fejlődjön és hogy Magyarország 2030-ra elérje az önkormányzati rendszer átlagfejlettségében az európai átlagot. Ezt a célt csak együttműködve lehet elérni közös összefogással a kormánnyal.  

Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke

Kósa Lajos elmondta, hogy a jelöltjeik számára a településük fejlődése, élhetőbbé tétele a legfontosabb cél. Az ellenzék ezzel szemben csupán a hatalomra vágyik és felesleges háborúzást, a kormány elleni gyűlölködést szítja, nem építkezik, hanem rombol. 

A politikus arról is beszámolt, hogy az ország 3177 önkormányzata közül 829 esetben indult Fidesz-KDNP-s jelölt.  Az ellenzéki pártok mindösszesen 153 településen tudtak jelöltet indítani. Kifejtette, ha a kormánypártok által támogatott, de függetlenként indulókat is számolják, akkor 1217 településen indul kormánypárti vagy általuk is támogatott jelölt, viszont az ellenzékben lévő politikusok csupán 300 településen tudott jelöltet állítani. 

Dr. Görgényi Ernő és Kósa Lajos

Rohamosan fejlődik Gyula – Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere és -jelöltje (Fidesz-KDNP) arról tett említést, hogy az elmúlt öt évben felújították és korszerűsítették Gyulán az óvodákat; a Gyulai Tankerülettel együtt a négy állami fenntartású általános iskolában jelentős korszerűsítést eszközöltek, valamint az Erkel Ferenc Gimnázium és a Madaras kollégium energetikai korszerűsítése is megtörtént. A közeljövőben szeretnék a bölcsődéket, óvodákat és iskolákat tovább korszerűsíteni. Huszonegy kilométer hosszúságban újítottak fel szerte a városban kerékpárutakat és a romjaiból mentették meg az Almásy-kastélyt, amelyet 2016 óta több mint 250.000 látogató csodálhatott meg. Több mint 10 hektáron erdőt telepítettek a település északi részein, amelyet a déli-délnyugati részre kívánnak tovább terjeszteni. A polgármester további példákat felsorolva mutatta be a közeljövőben megvalósításra váró terveket.  

Több évtizedes hagyománya van a vésztői szüreti felvonulásnak és bálnak, amely az egész várost megmozgatja. Az idei évben zsúfolásig megtelt a Liget és a művelődési ház is. A kétnapos rendezvény a Vésztői Városi Önkormányzat és a Sinka István Művelődési Központ szervezésében valósult meg.

Rengeteg program, jókedv, szórakozás, borverseny, népi hagyományok, must készítés, finom ételek, mosolyra fakasztó italok várták a kilátogatókat a szüreti mulatságon pénteken a Ligetben. A szüreti táncban résztvevőket Mahovics Tamás néptáncpedagógus készítette fel. A programok között volt lovas és szüreti táncos bemutató. Műsort adtak az óvodások és az iskolások. Fellépett a Bartók Béla Népdalkör is. A kulturális rendezvények mellett a mulatás sem maradhatott el, hiszen azt est meghívott sztárfellépője Jolly&Suzy, valamint Csoszesz volt.  

Jolly&Suzy

A házi borok versenyezhettek idén első alkalommal, amely új versenyszámként szerepelt a vésztői programok között. A vállalkozó kedvű nevezők megmutathatták a neves zsűri számára a félte őrzött boraikat. A nevezők emléklapban részesültek.    

A nagyszabású, sokakat megmozgató eseményen jóízű adományozás várta a lakosokat, hiszen 500 Forint fejében ehettek gulyáslevest, mellé almás rétest és főtt kukoricát. Az adományozásnak fontos szerepe volt, hiszen a Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület javára lehetett adakozni.

A gulyáslevest az olimpiai aranyérmes mesterszakács, Ambrus György és csapata készítette el. A főzőcsapatot erősítette a Sinka István Művelődési Központ és a Vésztői Tájház személyzete, akik segítő készségükkel pillanatok alatt szolgálták ki a sorban állókat. Hősiesen helyt állt az ételosztásnál a város első embere, Molnár Sándor és az alpolgármester asszony Szabó Gézáné is. Az Önök jóvoltából 300.000 Forint gyűlt össze a Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület konyhájának fejlesztésére és kisbusz vásárlására a pénteki Szüreti Mulatságon.  

Molnár Sándor polgármester

Másnap, a felvonulás napján még az időjárás is a legszebb arcát mutatta. Molnár Sándor polgármester köszöntötte a lakosokat és kívánt mindenki számára jó szórakozást a késő délutánig tartó felvonuláshoz a városban. Bemutatásra kerültek a táncosok és a menetben részt vevők. Ezután elindult a menet, amely egy zenekocsiból, hintókból és több fogatból állt. 

A lovasok, a huszárok szép ruhákban, pompásan feldíszített lovakon vezették a sort. A felvonulást Gál István és zenekara kísérte. A fogatokon helyet kaptak a népviseletbe öltözött lányok, fiúk, kísérők, bohócok, és a kínálok tagjai. A felvonulók a város több pontján rövid műsorral kedveskedtek az érdeklődőknek. 

A szüreti táncosok ruhája szemet gyönyörködtető volt. A ruhákat Ökrös Ildikó készíti már évek óta. Mint mondta: “Már nyolc éve varrom a ruhákat a táncosoknak. Ezek a minták még az 1930-as évekből maradtak a vésztői táncosokra, így tovább is ugyan ezeket készítem. Az ing, a nadrág és a szoknya anyaga fehér vászon, díszítve nemzeti színű szalaggal. A mellény, a kötény, a párta az piros selyem, arany szalaggal díszítve. A fiúk fekete mellényt és piros pöttyös kendőt – ami nem egy féle – kötöttek föl, így különböztették meg Vésztőn belül, hogy ki merre lakott. A kertmegi részen élők balra, míg a komlódi részen élők jobbra kötötték.” 

Ökrös Ildikó fiával és lányával.

“A ruhákat munka mellett készítem el. Egy fiú ruha két nap alatt készül el, míg a lányok ruhájának megvarrása általában két-három napot vesz igénybe. Számukra az ing, a szoknya, a pendely, a szalagozás rengeteg munka, valamint a mellény, a kötény és a párta arany díszítése is legalább egy nap. Nem tudom, hogy az évek során hány ruhát késztettem el. Az idén három komplett lány ruhát és egy kisebb fiú ruhát sikerült elkészíteni” – nyilatkozta Ökrös Ildikó, aki nemcsak a gyönyörű ruhákat varrta, hanem aktívan segítette a szervezők munkáját is!   

A szép nap méltó befejezése egy igazán jó hangulatú bál volt, amely este nyolc órától vette kezdetét a Sinka István Művelődési Központban. Azt est folyamán köszöntőt mondott Molnár Sándor polgármester, majd a felvonulás szervezésében résztvevőket köszöntötték kisebb ajándékokkal.

Vida Jenny

Tíz órakor Vida Jenny csárdás és mulatós dalaival mozgatta meg a közönséget! A fergeteges koncert után éjfélkor tombolasorsolás és hajnalig tartó mulatozás várt mindenkire!  

Védjük meg közös eredményeink címmel rendezett sajtótájékoztatót és lakossági fórumot Sarkad 2019. szeptember 26-án, csütörtökön a Művelődési Központban. A lakossági fórumon részt vett a város első embere, dr. Mokán István; a térség országgyűlési képviselője dr. Kovács József és meghívott előadóként az uniós források felhasználásáról beszélt Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.  

Dr. Mokán István, Sarkad város polgármestere örömmel tudatta, hogy az elmúlt öt évben békés, sikeres közéletet sikerült kovácsolnia közös összefogással a helyiekkel, valamint adósság- és hitelmentességet értek el kiegyensúlyozott költségvetéssel. Beszédében kiemelte, hogy ez a sikeresség a magyar kormánynak köszönhető, hiszen a településen a fejlesztések értéke elérte a 10 milliárd Forintot, amit más korábbi ciklusban soha nem sikerült elérnie a városnak.

Rákossy Balázs államtitkár kiemelte, hogy az önkormányzati választásokig már nem sok időnk van és ez a választás sokkal fontosabb, mint az országgyűlési vagy európai uniós választás, hiszen ez közvetlen kihat a településen élők mindennapjaira. Az államtitkár a fórumon kifejtette, hogy Magyarországra a 2014 és 2020 között zajló európai uniós ciklusban 12 ezer milliárd Forint érkezett. A felhasználással kapcsolatban elmondta, hogy a kis- és középvállalkozások foglalkoztatási lehetőségeit növelték, valamint az önkormányzatok saját döntéseik alapján a régóta esedékes beruházásokra fordíthatták az érkező támogatásokat. Csökkent a munkanélküliség, és ezzel párhuzamosan nőtt a foglalkoztatottak száma. 

Rohamosan fejlődik Sarkad: Dr. Mokán István arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a településen nemrég átadásra került egy 60 férőhelyes bölcsőde; készül a körforgalom; az Epreskerti utcai óvodát energetikailag korszerűsítették, valamint a napokban adják át a modernizált polgármesteri hivatalt is. 

Köszönjük a képet Lehoczky Péternek!

Mi sem szolgálhatott drámai, ám mégis a legjobb helyszínének – Fogadóóra című magazinműsorunk forgatásához-, mint a Sinka István Művelődési Központ színházterme, ahol Molnár Sándor polgármestert kérdeztük. Kérdeztük, mert aktuális, mert fontos és mert közérdekű. A polgármester örömmel fogadta el felkérésünket, és nyíltan, őszintén beszélt nemcsak a megvalósult és készülő-futó beruházásokról, hanem a várost gyengítő problémákról is.  

Értékelésében kifejtette, hogy az elmúlt öt évben folyamatosan azon dolgozott a kollégáival együtt, hogy Vésztő még élhetőbb legyen. Ezért, az elmúlt esztendőkben rengeteg pályázatot nyújtottak be, hogy a településen növekedjen a bölcsődei férőhelyek száma, kulturálisan erősödjön a város, a régi felújításra váró épületek elnyerjék méltó kinézetüket és funkciójukat, valamint gazdaságilag is fejlődjön a település. Mindehhez viszont rengeteg idő kell. Továbbá arról kérdeztük a polgármestert, hogy miként tudja az önkormányzat előre mozdítani a külterületi városrészek szerepének növelését, a kerékpártárolók építésének bővítését, a városi tehetséggondozást, a turizmus fellendítését és mindent, ami a várost előre viszi!   

“Sokan azt mondják, hogy nem történt semmi Vésztőn. Történtek olyan beruházások, amelyek már olyan fázisban voltak, hogy az engedélyes tervek megvoltak – például a Bagolyvár esete ilyen. Ott nem kellett megvárni az előkészítési szakaszokat, hanem a pályázat nyertességétől kezdve gyakorlatilag a közbeszerzéssel indítható volt a pályázat is. Mára, gyakorlatilag az átadás előtti napokat éljük. Nyilván vannak bonyolultabb pályázatok is. Ilyen az uszoda, sportcsarnok épülete, amikor még a telekalakítást, régészeti feltárásokat és egyéb előkészítő folyamatokat is el kellett végezni – helyi építési szabályzat módosítását – és nagyon sok olyan feladatot, amelyek rendkívül időigényesek és nem látványosak. Azt gondolom, Vésztő ebből a szempontból nagyon eredményesen szerepelt, hiszen ezekből a nagy beruházásokból a megyei települések közül is kimagaslott az elnyert forrásaink összege.” 

A polgármester kifejtette, hogy minden ciklus elején a képviselő-testület elfogad egy gazdaságfejlesztési programot, amelyet az öt éves választási időszakban el szeretnének érni. Vésztőn egy 112 pontból álló, elsőbbséget élvező feladatlistát állítottak össze, amelyet 90%-os teljesítéssel, 101 pontban meg is tudtak valósítani.  

“2015-ben az akkori becsült költsége ennek a kívánságlistának az 6,8 milliárd Forint volt. Most készült el a ciklusprogram értékelő. 112 kívánságpontból 101-et tudtunk teljesíteni, ami több mint 90%-os teljesítés. Az így elnyert vagy közvetve meglevő forrás majdnem eléri a 8 milliárd Forintot. Túlteljesítettük költségvetésileg, és ebben nincsenek benne a közvetetten a településre érkező források, amit civil szervezetek vagy vállalkozások nyertek el. Ez még további 4,5-5 milliárd Forintot jelent. Ebben az önkormányzati ciklusban Vésztőn a pályázati forrásokból megvalósuló beruházások összértéke megközelíti a 15 milliárd Forintot, ami azt gondolom, hogy nagyon kevés településnek adatik meg!” 

A település első embere arról is beszélt, hogy az önkormányzat az EFOP pályázat által 200 millió forint értékben Esély-Otthonokat épít tizenkét szerencsés fiatal számára, akik a településen kívánnak letelepedni és dolgozni. Ezzel párhuzamosan benyújtottak egy pályázatot, amely által öt darab szociális bérlakást kívánnak elkészíteni a közeljövőben, ezzel is segítve azokon a személyeken, családokon, akik lakhatási problémákkal küzdenek akár átmenetileg is.

Videó az alábbi link alatt!

Alig pár hónapja, pontosan június 17-én emlékezett meg halálának 50. évfordulójára és avatott emléktáblát Vésztő városa Sinka István tiszteletére, ma pedig ünnepélyesen is átadásra került a Sinka István Emlékmúzeum.  

A Sinka Emléknapok keretén belül az irodalomkedvelők és az érdeklődők 2019. szeptember 24-én a Vésztő Városi Könyvtárban a Fekete bojtár műveiből nyílt kiállítást tekinthették meg, valamint rendhagyó irodalomórán vehettek részt, melyet Magyari Barna újságíró, költő tartott.  

A délután folyamán a Sinka Emlékháznál ünnepi beszédet mondott Molnár Sándor, Vésztő város polgármestere és dr. Medvigy Endre irodalomtörténész.  

A képen: Molnár Sándor polgármester.

Molnár Sándor beszédében elmondta, hogy a Sinka Emlékház felújítása még nem fejeződött be teljes mértékben, hiszen kisebb területrendezési munkák, valamint digitális fejlesztések vannak hátra. “Előbb-utóbb egy olyan környezete lesz ez a településnek, amely bekapcsolódhat a település múzeumi hálózatába, hiszen hosszútávon az a célunk, hogy a helyi értékeket, amelyeket Vésztő felhalmozott az elmúlt évtizedekben, évszázadokban, azt mindenki számára méltó módon bemutatva, hozzáférhetővé tegyük” – mondta beszédében a polgármester.  

A polgármester kitért a jelenleg futó fejlesztésekre is, amely nemcsak turisztikailag erősíti a várost, hanem a település kulturális értékeit és hírnevét is öregbíti.  

A Bartók Béla Népdalkör.

Az esemény kulturális színvonalát – Tóth Gyula vezetésével – a Bartók Béla Népdalkör színesítette előadásával.  

A képen Szabó Gézáné és Molnár Sándor.

Az emlékezés koszorúját Molnár Sándor polgármester és szabó Gézáné alpolgármester asszony helyezte el az emléktáblánál. 

A múzeumban Sinka István műveit tekinthetjük meg, valamint egykori életébe nyerhetünk bepillantást a különleges fotók alapján. A fejlesztés során az épület kívül-belül megújult. A gyűjtemény számára jelenleg két kiállító termet alakítottak ki, melyben állandó kiállítások várnak majd az érdeklődőkre. Az országban egyedülálló kiállítást is terveznek, digitális és hologramos megjelenítéssel.  

További képeket Facebook oldalunkon találnak!

Jókedv, finom ételek, szórakozás és kellemes kikapcsolódás várta a dévaványaiakat a tizenkettedik Betakarítási ünnepen, szeptember 21-én a Hősök terén.  

Fotó: Ambruzs-Szabó József

Az idei ünnepen minden korosztály megtalálhatta a maga kedvére való kikapcsolódást. A délelőtt folyamán elrajtolt a főzőverseny, melyen családok, barátok, kollégák együtt kavarták az üstben a finomabbnál finomabb ételeket. Amíg a csapatok főzték az ételeket, addig a színpadon is zajlott az élet. Láthattuk a Csipkerózsa mazsorett csoport bemutatóját, majd Jó ebédhez szólt a nóta – Liszter Sándor és zenekara.  

A betakarítási ünnepen senki sem maradt éhen, hiszen 800 adag bivaly- és szürke marha pörköltet mértek ki a szervezők ingyenesen a látogatók között. 

Kora délután kihirdették a főzőverseny eredményeit is, melyet már mindenki izgatottan várt. A délután főszenzációja Opitz Barbi és az Acoustic Planet és vendégeinek előadása volt.  

Egy igazán különleges családi sportnapon vehettek részt a szeghalmi lakosok 2019. szeptember 21-én, szombaton a Szeleskert utcán, a Főgyűjtő-csatorna partja mellett.  A rendezvény a TOP- 2.1.3-16-BS1-2017-00006 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.  

A délelőtt folyamán kisorsolásra kerültek a horgászhelyek. Akik a horgászversenyen és a város körüli biciklis túrán részt vettek, azok részvételi jegyet kaptak és egy adag finom sült kolbászt fogyaszthattak el!  

A helyszínre kilátogatók zumbán és aerobikon mozgathatják meg magukat, majd a Szeghalmi Mazsorett Együttes fellépését tekinthették meg. Mindemellett a gyerekek játszóházban mulathatták az időt. Kísérő programként Bujdosó Dóra táplálkozási tanácsadó táplálkozási és életmód tanácsadást nyújtott az érdeklődőknek, valamint az EFOP- 1.5.3-16-2017-00113 kódszámú projekt keretében helyi termékeket tekinthettünk meg! A bemutatott termékeket ingyen lehetett megkóstolni a helyszínen. 

Fél egytől kihirdetésre kerültek az eredmények is, melyet már mindenki izgatottan várt! A tombolasorsoláson értékes nyereményeket lehetett nyerni. A fődíj egy kerékpár volt!  

Idén is megrendezésre került a Gurulványa, amely már tizedik alkalommal hívja fel a figyelmet nemcsak a környezettudatosságra, hanem az egészség megőrzés fontosságára is.

Fotó: Ambruzs-Szabó József

Az Európai Autómentes Napon Dévaványa városa is rengeteg érdekes programot, kulturális előadást és szórakozást kínált! A délelőtt folyamán váradás, interaktív sportbemutató, népi játékok vártak az érdeklődőkre. Kora délután a kilátogatók veterán és egyedi bicikliket tekinthettek meg, egészségügyi felmérésben vehettek részt, valamint díszíthették a kerékpárjukat is.

A nagyszínpadon Triál biciklis bemutatót tekinthettünk meg, majd Katus Attilával aerobikozhattunk. Dévaványa város első embere, Valánszki Róbert is köszöntötte az Autómentes napon résztvevőket, majd elrajtolt a X. GurulVánya biciklis felvonulás is, közel 800 fővel. Idén először koncertekkel bővítették a programok sorozatát, amely iránt hatalmas volt az érdeklődés.   

Este 19 órától az USNK csapata szórakoztatta a kilátogatókat, majd őket követte a Magna Cum Laude fergeteges hangulatú koncertje. A sort Dj. Coby és Dj. Hlásznyik folytatta, majd a napot Essemm zárta!   

Mint ismeretes, Turbucz István oszlopos tagja Vésztő városának és közéleti eseményeinek egyik főszervezője és segítője. 2019. szeptember 21-én, szombaton a vésztői sportegyesületek tagjai és vezetői közös családi napon vehettek részt.

A képen: Turbucz István.

A nyílt napon egészségügyi és szórakoztató programok mellett a sportolás is helyet kapott, hiszen ütőt ragadhatott bárki, aki kiakarta próbálni a teniszt. Vésztő város polgármestere Molnár Sándor és Körösújfalu polgármestere Szabó Csaba fakanalat ragadott, hiszen a résztvevők számára ők főzték a finom kakaspörköltet. Természetesen a főzésnek tétje is volt, hiszen az Arany fakanalat csak egy vihette haza!

A képen: Szabó Csaba, Molnár Sándor, Turbucz István és Papp András.

További képeket Facebook oldalunkon találnak!

Videónkat az alábbi linken tekinthetik meg!

Az est leglátványosabb időszaka a naplemente. A naplemente nézése tipikusan a szerelmesek programja, de barátainkkal vagy egymagunkban is érdemes megtekinteni, hiszen rövid időre is tökéletes kikapcsolódást nyújthat. A gyönyörű naplementét nézhettük meg tegnap este a Mágori dombok tövében, hiszen az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódva Vésztő is becsatlakozott az autómentes naphoz.  

A Városháza előtti téren szép számmal, izgatottan gyűltek a lelkes biciklisták, akik csatlakozva az akcióhoz Vésztőről együtt bicikliztek ki a festői szépségű Mágorra, ahol eltölthették a kora estét és a lemenő Nap pompáját megcsodálhatták! Az esti bringatúrán nemcsak kerékpárral vehettek részt a résztvevők, hanem görkorcsolyával, gyalog és futva is! 

A képen Szabó Gézáné alpolgármester asszony és Molnár Sándor polgármester.

Molnár Sándor, Vésztő Város polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd röviden ismertette az Európai Mobilitási Hét akciójának fontosságát. Mindemellett felhívta a figyelmet a környezettudatosság és az egészséges életmód fontosságára!  

A kerékpáros sort Szabó Gézáné alpolgármester asszony vezette és Molnár Sándor zárta. A kerékpárosokat meleg teával és finom pogácsával várták a szervezők. Mindemellett a biztonságos közlekedéshez a résztvevők biciklis lámpát és láthatósági mellényt kaptak az esti hazaúthoz.  

Nagy András Balázs tekerőlanton zenélt és énekelt a romkert tövében, így vált az est igazán pompássá! A résztvevők megálltak a napi rohanásban, hogy legalább egy kis időre, de jókedvűen, kacagva, nevetve, családosan, barátokkal együtt jól érezzék magukat a lemenő nap fényében!  

További képeket Facebook oldalunkon találnak!