Mit tekintünk gyereknevelésnek? Egyáltalán működik-e a mai modern kori gyereknevelés? Elfogadjuk-e gyerekünket teljes mértékben úgy, ahogy van? Dolgozunk-e a gyerek személyiségén? Kit nevezünk démon szülőnek? Ön démon szülő? A gyereknevelés útvesztőiről, a lehetséges segítségről és az iskola, valamint a szülő felelősségéről kérdeztük Galambosné Varjú Blankát családterapeutát; Tölcsér Jánosnét a Szabó Pál Általános Iskola igazgató asszonyát; valamint az iskola pedagógusait, Pákozdiné Pál Ildikót, Juhász Máriát és Turbuczné Kovács Erzsébetet!
- Mindannyiunkra hatással van az, hogy milyen családból érkezünk, milyen értékrendszer alapján neveltek fel, milyen szokásokat és viselkedéseket sajátítottunk el, amelyek ma meghatározzák személyiségünket. Milyen legyen a viselkedése a szülőnek és a gyereknek?
Galambosné Varjú Blanka: “Volt egy csodálatos tanárom, Dr. Gallusz Klára szakpszichológus, és ő mondta, hogy a mai kor kihívása az lesz, hogy porosz utasan nőttünk föl, szigorú szabályok, fizikai bántalmazás közepette tömegesen. Akkor megfogadtuk, hogy mi másmilyen szülők leszünk. Most átesik a lakosság tömegesen a ló túlsó oldalára, hogy nincsenek határok, szabályok, mindent szabad. Felfog nőni az a generáció, amelyik azt fogja megtanulni, hogy így nem lehet gyereket nevelni. Felnőttként rájön, hogy aztán neki sem volt ez jó, és talán majd beáll a lakosság egy középútra. Egyik oldal, hogy mindent lehet. A szülők alárendelődnek a gyereknek. Amit a gyerek kér, az szent. Ha kell, túl munkával is, de előteremteni neki. Mindent, mindenáron a gyerekért. A másik pedig azokból a családokból származó szülők, ahol mind a két szülő egy rideg, korlátozó családban nőtt fel. Ez azt jelenti, hogy szigorú szabályok voltak, és büntetés volt a nevelési eszköz. Ha ezt nem csinálod meg, ez lesz a következménye! Ezekből lesznek a szorongó, rosszul teljesítő felnőttek, mert mindig attól fél, milyen büntetést kap.”
Juhász Mária: „Nagyon nehéz megfogalmazni erre a kérdésre a választ. Úgy gondolom, itt az iskolában a gyerekeknek az a megfelelő viselkedése, ha az alapvető szocializációs formákat betartják. Tehát az iskolában, az órán, a folyosón úgy viselkednek és a mindennapjaikat úgy élik, hogy egymást nem zavarják, és hozzásegítik egymást, hogy mindenkinek az alapvető joga, a tanuláshoz való joga tudjon érvényesülni.”
Pákozdiné Pál Ildikó: “A szülőnek a gyerekkel szemben érzékeltetni kell, hogy elfogadják, feltétel nélkül szeretik, biztonságos nyújt neki és még akkor is, mikor az a gyerek éppen nem úgy viselkedik, éppen valami rosszaságot csinál, lehet ez pont nála egy figyelemfelhívás, segítségkérés a részéről. Mindenképpen ezeket a szabályokat, amiket a család, illetve az iskola betartatni szeretne a gyerekkel, ezt mindenképpen egyértelműen ki kell jelölni, meg kell beszélni, a gyerek legyen ezzel tisztában.”
- Milyen a következetes gyereknevelés? Önök számára ez mennyire betartható? Tudják-e alkalmazni?
Turbuczné Kovács Erzsébet: „Számunkra az lenne a legbecsületesebb dolog, ha a szülő, otthon sokat beszélgetne a gyerekével. Szeretné a gyerekét, és következetes lenne abban, hogy állít elé valamilyen elvárható feladatot, hogy mit csináljon, mit végezzen el. Nem szidja a gyermekét, hanem szereti. Nálunk megvalósítható a következetes gyermeknevelés, ha a szülő partner ebben. Akkor mi ezt érezzük. A tanítványaimon nagyon lehet nyomon követni, hogy mely családokban van megértés, szeretet, odafigyelés, támogatás, hogy biztonságban érzi otthon magát. Még akkor is, ha esetleg egyest kap az iskolában és nem félve megy haza, hanem megtudja magyarázni és eltudják fogadni a szülők. Nagyon tetten érhető. Természetesen a következetességet mi is igyekszünk betartani.”
Tölcsér Jánosné: “Hát én tiszta szívből remélem, hogy sikerül a kollégáknak a következetességet szem előtt tartani. Nyilván vannak extrém esetek amikor egy kicsit megbicsaklik egyik-másik kolléga vagy a helyzet kapcsán nem tudunk megfelelő következetességet elérni, de azt gondolom, hogy a családokban is, és az iskolában is az a legfontosabb, hogy a gyereket szeretve, tisztelve, de nagyon határozott szabályok, korlátok között tartva következetesen és pozitív példát nyújtva gyerekek számára neveljük őket. Így várható el, hogy egészséges személyiség, becsületes, tisztességes felnőtt váljék belőlük.”
- Felvetődik a kérdés, hogy amikor a szülőt egy másik norma alapján nevelték fel, az mennyire nyomja rá a gyerekre a szülők által beidegződött nevelési elvet?
Juhász Mária: “Nagyon sok, sokféle gyermek van sokféle neveltségi szinten. Én azt gondolom, hogy a neveltségi problémák gyökerei nagyon sokfélék lehetnek. Mindannyian mások vagyunk címmel rendezvény sorozatunk is van, amelyben bemutatjuk, az iskolába járó gyermekek milyen sokfélék. Sokféle értékkel rendelkeznek és sokféle igénnyel. Valaki azt szereti, ha nagyon figyelnek rá és ő van a figyelem középpontban. Van, aki nem szereti ezt, mert ő olyan személyiség, hogy inkább a háttérbe húzódik. A nevelési problémák egyik oka lehet az, hogy ha azt, amit a gyermek szeretne, nem kapja meg, tehát kiharcolja magának! A másik ok lehet, ha rosszul értelmezzük a gyermek jelzéseit. Lehet, hogy ő nem azért ideges, mert ő szándékosan rosszat akar, hanem azért, mert valami rosszat látott, rosszat tapasztalt és ezt nem tudja feldolgozni, nem tudja kimondani, de valami rossz érzése van belül. Lehet olyan oka is ezeknek a problémáknak, hogy nem avatják be a gyermeket a család életébe és ezért olyan feszültségek vannak a családban, amelyeket feszültségként jelentkeznek. A gyermek nem tudja megmondani, hogy mi lehet az, de érzi és attól rosszabb, szerintem nincs. Elhallgatnak előle valamit, és ilyenkor belülről őrlődik, hogy mi lehet az oka? Csak nem én lehetek az oka? És mivel nincs, akivel megbeszélje, mert belülről őrlődik, ezért beláthatatlan következményekhez vezethet ez.”
- A szülő mindig a vezető, a példamutató személy gyermeke számára, mégis számtalan nevelési problémát vétünk, amely kihat akár az egész életünkre. Mik a gyereknevelés kulturális különbségei?
Galambosné Varjú Blanka: “A gyermeknevelés kulturális különbségei ott kezdődnek, hogy amikor megszületik a gyerek, az milyen családba kerül. Mennyire tiszta, ápolt, rendezett. Ez az első, a fizikai környezet. Ha védőnőkkel beszélgetünk, sokszor elmondják, hogy se víz, se fürdetés, se tiszta ruha nincs a gyerekre. Most a végleteket mondom! Innentől haladunk fölfelé, hogy lavorban fürdetem, de tiszta és rendes, vagy pedig saját fürdőszobája van a gyereknek, úgy nőtt föl. A közvetlen fizikai környezet, amibe beleszületik, amilyenek a szülők. Ápolt, tiszta, gondozott szülők ezt tanítják a gyereknek. Az a szülő, amelyik egy héten kétszer fürdik, az hiába mondja a gyereknek, hogy tessék minden nap megfürdeni! A gyerek azt mondja majd, apa vagy anya, te se fürdesz! Aztán jön az étkezési kultúra. Mit lát a gyerek az asztalon? Zsíros kenyeret teával vagy pedig már piciként megkóstolja a halat és a különböző zöldségeket. Nem fogja szeretni, de hogy ott van az asztalon, és mondjuk az apuka müzlit reggelizik, az anyuka tejet egy kiflivel, akkor a gyereknek idővel ezek rögzülnek. Aztán az étkezés módja! Tányérból, ki-ki a maga tányérjából, szépen megterítve vagy pedig megkenik, osztják és rohannak, le se ülnek. Elvárás az, hogy legalább a fő érkezéskor leül a család, együtt eszik vagy fogom a magam kajáját és megyek, rohanok a tv elé, mert most az én sorozatom megy! A mai világban az, hogy evés közben kikapcsolva tartom a mobilomat. Ha a gyerektől elvárom, akkor én is úgy csináljak! A másik rész a szellemi rész, ami ott kezdődik, hogy mennyit beszélgetnek vele, mennyit foglalkoznak vele, mint pici babával és mennyit mesélnek. Itt nagyon kiemelném az apák szerepét. Az apa nem egy pénzkereső automata, hanem kell, hogy megteremtődjön az apának is az én ideje, arra, hogy a gyerekkel beszélgessen, foglalkozzon, és pici korban ő is meséljen neki! Ezt nagyon fontosnak tartom! Ha rendszeresen sportolnak, a gyerek is sportolni fog. Nem kell külön hajkurászni, hogy menjen, mert azt csinálja, amit a szülő. Mennek együtt futni, kirándulni. A másik oldal, amikor nincs mese és nézd a tévét és vallja is a szülő, én úgyse tudok olyan mesét! Megint azt mondom, aki úgy nő föl, hogy mesekönyvet se lát, olvasni se lát szülőt, az kulturálisan – nem szabad minősíteni – nem lesz értelmiségi ember nagy valószínűséggel, mert nem az a minta. De, ha ezek két nagyon dolgos ember, aki éjjel nappal elmegy takarítani, elmegy napszámba vagy más munkát vállal, és nem tud olyan irodalmi nyelvezeten beszélni, attól még a társadalomnak rendkívül értékes gyerekeket nevelhet! A legfontosabb, hogy lássa a szülőt dolgozni! Nagyon nehéz annak a gyereknek egy munkaszerető emberré válni, aki nem látta a szüleit dolgozni! És maradjunk abban, hogy önhibáján kívül!”
Tölcsér Jánosné: “A szakirodalom a táplálkozásig visszanyúl, hogy mennyi gondot okozhat, amiről nem is gondoljuk sok esetben, még mi pedagógusok sem, hogy ez az egyik kiváltó oka lehet a neveletlenségnek, hogy mennyire egyoldalúan táplálkoznak a gyerekek! Másik nagy gondot okozhatja a biztonságérzet hiánya, ha nincsenek kiszámítható szabályok! Ha nincsenek egészséges korlátok közé szorítva a gyerekek, akkor az ilyen módon szabályok nélkül felnövő gyerekek nem tudják az indulataikat, az agressziójukat kezelni! Képtelenek arra, hogy a vágyaikat, az óhajaikat egy kicsit késleltessék, és így ez megmutatkozik az iskolában is magatartási problémaként. A kitartás! Nincs türelmük, befejezni a dolgokat. Nagyon gyakran bántóan viselkednek egymással és a felnőttel szemben! Nem mindig őszinték! Könnyen kerülhetnek rossz társaságba! Ez a szabálynélküliség ilyen problémákat is okozhat. Nagyon sok esetben az is előfordul, hogy csonka családban, elvált szülő gyerekeként nevelődik a gyermek és a szülő a maga nehézségével, problémájával a gyereket társának tekinti. Ezt a szó picit negatív értelmében gondolom. Felborulnak a szerepek. A szülő elveszíti a tekintélyét és barátja lesz, sőt nagyon sok esetben látja a gyengeségét az egyedülálló szülőnek a gyermek és a gyerek veszi át a felnőtt szülő szerepét, ő veszi át az irányítást és ez nyilván kihat az iskolai életére is. Azt gondolja, hogy enyém a döntés. Nagyon sok család esik abba a hibába, hogy egyszerűen nem tud a gyermekének nemet mondani, mert hogy annyira szereti és azt hiszi, ezzel tesz neki jót, ha mindig mindent megenged. Nagyon sok esetben előfordul az ellenőrzés hiánya. Ez az abszolút hiszek a gyereknek és nem nézek bele a füzetbe, nem nézek utána hol volt! Nem nézek utána, hogy meddig tartott a tanítás! Nem nézek utána, hogy kivel barátkozik, hogy hol jártak, mit csináltak! A másik véglet, a túlzott szigor, amikor semmi rugalmasság nincs a szülőkben. Merev határok és szinte félelmet generálunk a gyerekben, hogy nem szabad neki ezektől eltérni abszolút mértékben. Beszéltünk az előbb arról, hogy mennyire fontos a következetesség, viszont ennek a hiánya, a következetlenség problémát okoz. A szakirodalom mentőakcióként ismeri azt, amit nagyon gyakran elkövetünk azt, amit, ha a gyerek nem teszi meg azt, amit kérünk tőle, vagy azt, ami az ő feladata lenne, megtesszük helyette. Ezáltal nem is gondoljuk, hogy mennyit ártunk a gyereknek, mert meg kell tanulnia, hogy az életkorához, a képességeihez mérten vannak feladatai és azt el kell végezni. Előfordul, hogy teljesen egyenrangú félként kezelik a családokban a gyereket. Barátként kezelik. Vannak helyzetek, döntések, amik csak a felnőttre tartozik. Sok családban ezt nem határolják el. Ezek a nevelési hibák éppúgy előfordulhatnak a családban, mint az iskolában. Ezért kell a jó kommunikáció, a jó kapcsolattartás, hogy egységes elvek mentén próbáljuk a gyerekeket nevelni. Kulturális különbség adódik az etnikai hovatartozásból, a szülők korából. Az, hogy ép család vagy csonka család. Az, hogy egy gyermeket nevelő család vagy többgyermekes család, esetleg több generáció él együtt. Nekünk, az iskolában az a feladatunk, hogy mindezeket tiszteletben tartva, egységes elvek szerint próbáljuk meg a gyerekeket nevelni.”
Turbuczné Kovács Erzsébet: „Biztos, hogy vannak különbségei, de én ezt nem gondolom meghatározónak. Művelt, okos szülők is másképpen nevelik a gyerekeiket, mint a nagy többség. Nem látom, hogy annyira befolyásoló tényező lenne ez. De biztos, hogy vannak. Minden családnak mások az értékei, minden családnak más az ítélete, más a hajlama. Más az, amit ő szeretne megvalósítani. Másoknál meg éppen ellenkezőleg.”
- Válhat-e egészséges felnőtt egy elnyomott, elhanyagolt gyerekből? Kit tekintünk démon szülőnek? Ön találkozott már démon szülővel?
Galambosné Varjú Blanka: “Itt az extrém szülőkről van szó, akik alkalmatlanok arra, hogy gyereket neveljenek. Ennek lehet pszichés oka, mert pszichésen sérült/szellemileg fogyatékos, és bizony, ez nagyon kemény korlátokat tud adni a gyereknevelésnek. Lehet, hogy valamilyen szenvedélybetegségnek a rabja. Az alkoholt nagyon piedesztára emeljük, de a szenvedélybeteg szülők mögé nézünk, hogy mi állhat a háttérben – alacsony önbecsülés, önértékelés, kudarcokkal teli gyerekkor, el nem fogadás a szülők részéről – tehát, hosszú út vezet odáig, mire kábítószeres lesz valaki. Bármilyen függőség legyen, az mind korlátozza a személyiséget, és a személyiség egy bizonyos sérülése már alkalmatlanná teszi a szülőt a gyereknevelésre. A gyerek akkor betegszik meg lelkileg, ha a körülötte működő felnőttek lelkileg nem egészségesek, betegek. Ezek a sérült minták, általában sérült gyerekeket szülnek.
Juhász Mária: “Vannak olyan szülők, akik a saját életükben túlterheltek, vagy anyagi nehézségeik vannak, vagy olyan feladatokat, olyan terheket kapnak, amiket akkor nem tudnak megoldani, vagy éppen abban a pillanatban fontosabb az adott feladat számukra, és nem tudnak elég időt szentelni a gyerekükre – én így fogalmaznék. Hogy válhat-e egészséges gyermeke az ilyen szülőnek? Azt a végén tudjuk meg, de mindenképpen azt feltételezem, hogy igen. Az iskolarendszerben olyan sok szakember dolgozik, sokféle jelzőrendszer működik, hogy mi mindannyian megteszünk mindent azért, hogy figyeljük a gyermek jelzéseit, megpróbáljuk helyesen értelmezni, és ha problémája van, megpróbáljuk megfelelő irányba terelni.”
Turbuczné Kovács Erzsébet: „Biztos, hogy vannak, de nem tapasztalom annyira markánsan. Sokan méltatlan helyzetbe hozzák a saját gyereküket, mert bejönnek az iskolába, azt gondolják ezzel elintézik a gyermek helyett az iskolai magatartásukban a hibáikat, az iskolai teljesítményükben megmutatkozó kellemetlenségeiket, és ezzel nagyon méltatlan helyzetbe hozzák. Egy hatodikos, hetedik, nyolcadikos gyermek számára az, hogy a szülő bejön és intézkedik őhelyette, szerintem ez elég kellemetlen helyzet egy kamasz számára. Tudnak így viselkedni a szülők. Azt gondolják, hogy ezzel ők jobban szeretik a gyermeküket és mindent megtesznek érte, de rosszul gondolják véleményem szerint, mert ezzel ártanak. Nem is gondolják, hogy mennyit ártanak!”
Tölcsér Jánosné: “Azt gondolom, hogy a klasszikusan értelembe vett démon anya, aki érzelmileg elhanyagolt volt, nagyon sok esetben ugyan ilyen anyává válik, hogy ő is érzelmileg elhanyagolja a gyermekét – megmondom őszintén, hogy a negyven éves pályafutásom alatt közvetlenül, vagy nem szereztem róla tudomást, hogy kapcsolatba kerüljek közvetlenül egy ilyen szülővel, aki így nőtt fel és így neveli a gyermekét. Nyilván vannak elhanyagolóbb, kevésbé odafigyelő családok, szülők. Ilyenre is akadt példa, aki azt mondja, hogy “Ó, úgy se lesz semmi ebből a gyerekből!”, de kimondottan démon szülővel, közvetlenül nem találkoztam. Hogy lehet-e egészséges gyerek az így felnővő gyerekből? Ha nagyon erős a személyisége, ha nagyon erős az akarata. Ha nagyon jó pedagógusokkal, jó kortárscsoporttal, jó középiskolával, jó társsal találkozik, akkor lehet. De az ő kockázati tényezőik sokkal magasabbak ahhoz, hogy ők is hasonlóan éljenek a későbbiek folyamán.”
- Mit tekintünk egészséges gyereknevelésnek?
Turbuczné Kovács Erzsébet: „Egészséges gyereknevelésnek én azt tekintem, amikor a szülő szereti, ha kell akkor dicséri, ha kell, elmarasztalja a gyerekét. Semmi esetre sem üvölt vele! Semmi esetre sem veri a saját gyermekét! Állít elé elvárható dolgokat, és azt következetesen számon is kéri tőle. Ha problémája van a gyermeknek, segít neki. Ha kell, akkor leül, ha kell együtt tanulnak, ha kell, beszélgetnek. Nem gondolnám, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha a gyermeket teljes egészében kiveszem az otthoni munkából.”
Pákozdiné Pál Ildikó: “Nagyon sok beszélgetéssel próbáljuk meg a gyerekben tudatosítani, hogy mi az, amit mi helyesnek és helytelennek gondolunk. Továbbra is a legfontosabb dolog az, hogy érezze a gyerek azt, hogy őt szeretik, elfogadják és biztonságban lehet!”
Tölcsér Jánosné: “A gyermekek életében az egyik legfontosabb alap, hogy biztonságban legyen a családban is és az iskolában is. Ez nekünk nagyon-nagyon fontos feladatunk, és hogyha hallottak az óvoda-iskola programunkról, amelynek az egyik alap eleme, hogy már ott az óvodában kialakuljon a tanítónéni és a gyermek között az érzelmi biztonság, az érzelmi kötődés, hogy átkerülve az iskolában, ez az átmeneti időszak gyorsabbá váljék. Hogy mennyre egy életre meghatározóvá tud válni, amikor egy apa a fiát hátba veregeti és azt mondja, hogy ez igen, jól csináltad fiam! Vagy azt mondja a lányának, hogy büszke vagyok rád! Fontos, hogy érezze a gyerek, hogy benne bíznak, őt szeretik, büszkék rá!”
- Az állami gondozott gyerekek mennyire tudnak beilleszkedni az iskolai életbe? Nehezebben kezelhetők vagy sem? Vannak-e jó példák?
Galambosné Varjú Blanka: “Hatalmas hátrányból indulnak az állami gondozott gyerekek. Ez minden tekintetben megmutatkozik. Lehet, hogy sokadik nevelőszülőnél vannak. Lehet, hogy ismerték a vér szerinti szüleiket, lehet, hogy nem, de ezt mind-mind fel kell dolgozni abban az életkorban, amiben vannak. Ehhez jön még a serdülőkor minden nehézsége, plusz a társaknak a véleménye. Úgy gondolom, hogy ha a nevelőszülővel egy jó együttműködést sikerül kialakítanunk, és a gyermeket alaposan megismerem, akkor egészséges felnőtt válhat belőle.”
Turbuczné Kovács Erzsébet: „Személyiségfüggő nagyon, hogy az állami gondozott gyerekek mennyire tudnak beilleszkedni. Valaki nagyon gyorsan, nagyon szépen veszi az akadályokat, és nem is nagyon lehet észrevenni, hogy ők állami gondozottak, sérült családból származnak. Vannak, akinek viszont nagyon sok problémája van. Nyilván ez a terheltség már hozott terheltség. Ezen nagyon nehéz változtatni nekünk is.”
Tölcsér Jánosné: “Ha valakinek nagyon nehéz, az gondolom, az állami gondozott gyermeknek nehéz, mert ismerjük a jelenleg hatályos és érvényes gyermekvédelmi törvényt. Nagyon jól tudjuk, hogy gyereket családból csak akkor emelnek ki, ha az testileg, lelkileg vagy erkölcsileg nagyon súlyosan veszélyeztetett. Bántalmazott vagy szexuálisan bántalmazott vagy ennek a veszélynek van kitéve. Egy ilyen közegből kikerülő gyermek becsöppen egy vadonatúj családi környezetbe, nevelőszülőkhöz, egy teljesen új iskolarendszerbe, új társak közé, új pedagógusokhoz, annak nagyon-nagyon nehéz! Ilyenkor az empátiára, befogadóképességre nagyon-nagy hangsúlyt kell fektetni. Úgy gondolom, hogy a befogadó közösséget fel kell készíteni. Nyilván az életkorától függően, mert mást lehet elmondani egy elsős közösségnek, mást lehet elmondani egy nyolcadikosnak, de valamilyen módon föl kell őket arra készíteni, hogy ki fog érkezni, miért és hogy segítenünk kell!”
- Mit tehetnek a szülők, ha a gyerek nem tanul, a tinédzserkorban jár, és dacol mindennel és mindenkivel?
Turbuczné Kovács Erzsébet: “A szülők rengeteget tehetnek a kamasz gyerekükkel. A szülő az elsődleges felelőse a gyermekéért. Itt, mi hozzátudunk segíteni, hozzá tudunk járulni az ő sikerükhöz. Rengeteget tehetnek, tulajdonképpen ugyan azt tehetik, ami a nevelési alapelvekhez elmondható. Üljenek le, beszélgessenek. Tájékoztassák. Az a jó, amit a szülő mond. Hallgassák meg a gyermeket, hogy ő mit szeretne, hogyan szeretne, hogyan szeretné az idejét beosztani, mi szeretne egyáltalán lenni!”
Pákozdiné Pál Ildikó: “Nagyon fontos, hogy megértsük mi történik ebben az időszakban egy-egy gyerekkel, attól függően, hogy mi magunk felnőttek ezen már átestünk, de mindenképpen tudnunk kell, hogy ez egy természetes folyamat. Tudunk kell azt is, hogy óriási változásokon megy át ilyenkor egy gyerek. Fizikailag, lelkileg, a személyisége alakul, a gondolatai másképp alakulnak. Idegrendszeri és hormonális változásokon megy keresztül, és ez kihat az egész életére! Hiába gondoljuk mi felnőttek azt, hogy a kamaszkor legszebb pillanata az, amikor véget ér, mégis ezekkel szembe kell nézzünk, és próbára kell a gyereket segíteni, akár szülőként, akár pedagógusként. Tapasztalhatjuk azt, hogy a gyerekek visszahúzódóbbak lesznek a szülőkkel, kevesebbet beszélgetnek a szülőkkel, inkább a barátaikhoz fordulnak és ő velük beszélik meg a különböző kis dolgaikat. Ezeket próbájuk meg elfogadni, illetve türelemmel lenni, hogy a későbbiekben ez a dolog alakulhat és megváltozhat.”
- Mennyire tud segíteni egy gyermek számára az iskola, ha a gyermek lelki gondokkal küzd? Mennyire vesz részt az iskola a gyerek életében? Ki nevelje a gyereket?
Turbuczné Kovács Erzsébet: “Mindenben tudunk segíteni a gyermeknek. Elsősorban oktatással, de az oktatáson keresztül neveléssel is. Az én tantárgyam esetében, a magyar irodalomban, bármit olvasunk, az mind alkalmas arra, hogy egy kicsikét osztályfőnöke legyek olyan gyerekeknek is, akik más kötelességem, közöm nincsen. A beszélgetés közben nagyon jól kiütköznek a nevelési hibák, a nevelési gondjai a gyerekeknek. Nem találják sokszor a helyüket, és ezek az irodalmi művek segítenek megtalálni a helyüket. Nem mondhatom, hogy nem fordul elő gyakran, mert a szülő nagyon elfoglalt, mert vannak olyan szülők is, akik nem elfoglaltak sajnos – ezt hozzá kell tennem – és mégis azt várják el, hogy csak az iskola neveljen. Nekem ez a meglátásom. Helytelen, mert ide az általános iskolába a gyermek nyolc évig jár, az ő gyermeke, míg él, addig a saját gyermeke marad! Mi segíthetünk, támogathatjuk, alátámaszthatjuk mindazt, amit ő szeretne, de át nem vehetjük tőle a nevelésnek a legfontosabb dolgait!”
Tölcsér Jánosné: “A problémák elején, mikor még ez a lelki betegség még nem betegség igazán, csak az apró csírái, jelei mutatkoznak, akkor nyilván a tanító néni vagy a tanító bácsi, őszinte meghitt beszélgetésekkel, négyszemközti, akár csoportos beszélgetésekkel, személyiségfejlesztő játékokkal nagyon sokat tud segíteni. Amikor ez a betegség már komolyabb, és komolyabb tünetei vannak, akkor lehet kevés hozzá a pedagógus. Egyetlen egy mentálhigiénés szakemberünk van, aki ugyanannyi óraszámban tanít, mint bármelyik másik kolléga, de azért különböző tanácsokkal, különböző játékokkal ő is tud segíteni vagy esetleg ő beszélget a gyermekkel! Nagy szükség volna, hogy legyen egy iskola pszichológus, aki bármikor felkereshető és akivel őszintén megtudják beszélni a problémákat. Sajnos jelen pillanatban nincs Vésztőn. A Szeghalmi Pedagógiai Szakszolgálatnál van egy ilyen szakember. Volt rá az elmúlt időszakban is példa, hogy olyan krízishelyzetbe került a család és a gyerek is, ebből kifolyólag azonnali segítségre volt szükség. Onnan tudunk segítséget kapni. Mi jelzőrendszerként annyit tudunk tenni, ha már súlyosabb a probléma, hogy a családsegítő felé, pedagógiai szakszolgálat felé jelezzük, kérjük a szakemberek, orvosok segítségét, hogy pszichológushoz, pszichiátriára utalják ezeket a gyerekeket és próbáljanak ott segítséget kapni.”
*A teljes interjú megtekinthető lesz a Körös-Sárrét Televízió csatornáján!
Írta és összeállította: Lingurár Tímea